Az interszex emberek jogai - nemzetközi ajánlások
Az interszex emberek jogai csak az elmúlt években kerültek a nemzetközi intézmények fókuszába, amelyek az alábbi jelentéseket, állásfoglalásokat, ajánlásokat tették közzé.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) interszex emberekkel kapcsolatos jelentése
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2008 óta rendszeresen tesz közzé jelentéseket az LMBTI emberek jogi és társadalmi helyzetéről az Európai Unióban. Az országjelentésekre épülő adatgyűjtés 2014-ben újdonságként már az interszex emberek helyzetére is kitért, 2015 áprilisában az FRA egy kifejezetten erre a kérdésre összpontosító jelentést tett közzé The fundamental rights situation of intersex people címmel. A jelentés egy nem-semleges harmadik opció bevezetését javasolja a férfi-nő megjelölés mellett a személyazonosító dokumentumokban. A jelentés emellett az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését javasolja a tagállamoknak.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosának interszex emberekkel kapcsolatos jelentése
Az FRA-hoz hasonlóan az Európa Tanács emberi jogi biztosa is jelentést tett közzé 2015 áprilisában az interszex emberek emberi jogainak érvényesüléséről Human rights and intersex people címmel. A jelentés nyolc ajánlást fogalmaz meg a tagállamoknak, amelyben többek között az interszex gyermekeken beleegyezés nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek beszüntetését és az anyakönyvi eljárások rugalmassá tételét javasolja. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy egy új védett tulajdonság bevezetése vagy a „nem” mint védett tulajdonság megfelelő értelmezése révén biztosítani kell, hogy az egyenlő bánásmódra és a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokat az interszex emberekre is alkalmazzák.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének interszex emberekkel kapcsolatos határozata
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése már 2013-ban foglalkozott az interszex gyermekek helyzetével: a gyermekek fizikai integritásáról szóló határozat felszólítja a tagállamokat az interszex gyermekekkel kapcsolatos kutatások folytatására és az interszex gyermeket családjainak nyújtandó támogatásra. 2017 októberében a Közgyűlés egy önálló határozatat is elfogadott Promoting the human rights of and eliminating discrimination against intersex people címmel. A határozat felszólítja a tagállamokat, hogy tiltsák be az egészségügyileg indokolatlan, ún. „normalizáló” műtéteket; növeljék az interszex emberek számára elérhető egészségügyi ellátások színvonalát és előrhetőségét; biztosítsanak rugalmasságot az anyakönyvi eljárások során; tegyék választhatóvá a nemre vonatkozó információ feltüntetését a születési anyakönyvben és a személyazonosító iratokban; valamint biztosítsanak pszichoszociális támogatást az interszex embereknek és családjuknak.
Az ENSZ szerveinek közös állásfoglalása a kényszersterilizálásról
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala, az ENSZ Nemek Egyenlőségével és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UN Women), a Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világegészségügyi Szervezet (WHO) 2014-ben Eliminating forced, coercive and otherwise involuntary sterilization címmel közös állásfoglalásban álltak ki a kényszersterilizálás ellen. A dokumentum kényszersterilizálásnak tekinti az interszex gyermekeken, beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló” műtéteket; felszólította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy halasszák el ezen műtétek elvégzését mindaddig, amíg az érintettek saját maguk nem tudnak azokról dönteni; és felhívta a figyelmet az interszex gyermekek és szüleik számára elérhető pszichoszociális támogatás és önsegítő csoportok fontosságára.