Civil kerekasztal a kirekesztésről

2014. december 15-én szervezett kerekasztal beszélgetést civil szervezetek részvételével a LIGHT ON nemzetközi projekt keretében az ELTE Kisebbségszociológia Tanszéke. A téma a civil szervezetek szerepe a kirekesztés elleni küzdelemben volt.

A LIGHT ON projekt az Európai Unió támogatásával megvalósuló kétéves nemzetközi projekt volt, amelynek célja a rasszizmus és más kirekesztő nézetekkel szembeni kultúra elterjesztése volt. Ennek elérése érdekében kutatást folytattak és kampányt indítottak, illetve olyan eszközöket fejlesztettek ki,  amelyek révén az egyének is sikeresen felléphetnek ezen társadalmi jelenségek ellen. 

A magyarországi zárókonferencián számos kirekesztéssel foglalkozó kutatás eredményeinek ismertetése mellett egy civil kerekasztalt is szerveztek, amelyen az Artemisszió Alapítvány, a Haver Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menhely Alapítvány, a Szimpozion Egyesület, a Toma Lantos Intézet és az Uccu Alapítvány képviselői mellett Szövetségünk egyik ügyvivője is részt vett. A felszólalók elsősorban az oktatási rendszer és a média szerepét hangsúlyozták a kirekesztés elleni küzdelemben.

Szövetségünk ügyvivője felhívta rá a figyelmet, hogy szemben a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdésével, amelyek legalább elvi szinten megjelennek az alapvető oktatáspolitikai dokumentumokban (Nemzeti Alaptanterv, kerettantervek), a szexuális és nemi kisebbségekkel szembeni előítéletek leküzdése nemhogy nem szerepel a kiemelt célok között, de kifejezetten előítéletes tankönyvek is forgalomban vannak.