Hírek: Gyermekvállalás

Parlament

Még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz a kormány nemrég benyújtott családellenes javaslatcsomagja miatt – ez ellen szólal fel 11 civil szervezet november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján.

Kövér László

Gyermekjogi szervezetek és szakértők reagálása Kövér László nyilatkozatára

Kövér László

Sajtóhírek szerint Kövér László egy zuglói fórumán sértő, tudatlan és családellenes kijelentéseket tett.

ENSZ Emberi Jogi Bizottság

Hazai LMBTQI szervezetek Szövetségünk koordinálásával jelentést készítettek a magyar LMBTQI helyzetről az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.

Gyerekek

A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjai szerint az örökbefogadásról szóló döntések meghozatala során a gyermek legfőbb érdekét az szolgálja legjobban, ha a hatóságok nem diszkriminálnak az örökbefogadó szülők között szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk alapján.

Igazságügyi Minisztérium

2013-as létrehozása óta tizedik alkalommal ülésezett 2017. június 30-án a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja. A napirenden a UPR ajánlások, a gyermeket nevelő párok helyzete és a Budapest Pride voltak.