Tagszervezeteink hírei

Néhány héttel ezelőtt egy parlamenti írásbeli kérdésre reagálva Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte, hogy a bejegyzett élettársak is családnak számítanak.

A kérdés: "Kérem, az egyértelműség kedvéért szíveskedjék felsorolni azokat a párkapcsolati formákat, amelyek a Kormány álláspontja szerint családnak minősülnek."

Válasz: "Az Alaptörvény nem zárja ki azt, hogy a jogalkotó a házasságon és a szülő-gyermek viszonyon kívül más együttélési formákat is családjogi védelemben részesítsen." Navracsics válaszában a BÉK-et is megemlíti.

És megszületett ez az ítélet is:

Az X és mások k. Ausztria (19010/07) ügyben a strasbourgi bíróság úgy döntött, hogy az osztrák polgári törvénykönyv diszkriminálja az azonos nemű élettársakat, mert ők nem fogadhatják örökbe partnerük biológiai gyermekét, míg a heteroszexuális nembiológiai-szülő élettársak ezt megtehetik.

Vagyis hamarosan megszűnik az a gyermekek jogi egyenlőtlenségét fenntartó állapot, amelyben nem lehet mindkét szülőjük a jog szerint is a szülőjük.

A német szövetségi AB mai ítéletében kimondta: alapvető jogokat sért, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak nem fogadhatják örökbe partnerük örökbefogadott gyermekét. Így a bejegyzett élettársak a jövőben örökbe fogadhatják a partnerük által korábban már örökbefogadott gyermeket. Erre eddig csak heteroszexuális házastársaknak biztosított lehetőséget a jog. A döntés nyilvánvalóan ahhoz vezet, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak hamarosan közösen is örökbefogadhatnak.
Forrás: http://www.RKLambda.at

Barátaim ajánlották a Facebookon, továbbajánlom:

"Kedves Barátaim!

Tudatában vagyok annak, hogyha egy roma értelmiségi a tudásnak kötelezi el magát, akkor különösen nagy felelőssége van abban, hogy hallassa a szavát egy olyan korszakban, amikor az emberiségen belül a szűkebb családja mindennapos kirekesztésnek van kitéve, én mégis elhallgattam - majd 8 hónapra.

A hallgatásom mögött sok fájdalom húzódik meg. 50 kilót fogytam bele 5 hónap alatt.
Most sem tehetném meg, hogy megszólalok, de sokkal több a szabadidőm - még nagyobb fájdalmak árán, mint eddig.

Részben az előző bejegyzéshez kapcsolódik, de csak távolról... Míg Éva azt fejtette ki, mennyire zavaró, ha valaki ki akarja sajátítani a saját csoportjának, egy csoportnak, bármilyen csoportnak az erkölcsöt magát, Mészáros Gyuri arról írt két bejegyzést, hogy ő hogyan van jól keresztény melegként. Érdeklődőknek ajánlom olvasásra, egyéb hasznos linkek is vannak benne:

Köszönöm, jól vagyok (1)

Dombos Tamás (Háttér Jogsegélyszolgálat) összefoglalója az azonos nemű párokat, bejegyzett élettársakat és gyermekeiket illető jogszabály-változásokról a közelmúltban:

Az Inter Alia tanulmányának (fehér füzet) összeállítása óta az alábbi jogi problémák merültek fel.

Magyarországon az LMBT embereket a mai napig számos jogszabályi szintű diszkrimináció sújtja. A politikai helyzetből adódóan kevés esély mutatkozik arra, hogy ezen diszkriminatív jogszabályok ellen hazai fórumokon lépjünk fel. A Háttér Társaság ezért úgy döntött, a következő időszakban több diszkriminatív jogi rendelkezés miatt is a strasbourgi bírósághoz fordul.

Mégpedig ellentmondásos ügy.

1. hír: az Emberi Jogok Európia Bíróságának nagytanácsa október 3-án meghallgatást tartott az X és mások kontra Ausztria ügyben.

Az ügyben szereplők: két nő és egyikük fia, akik sok éve egy családot alkotnak. A nem biológiai szülő anya örökbe szeretné fogadni élettársa fiát, de (a heteroszexuális párokkal ellentétben) azonos nemű második szülő esetében az örökbefogadás azzal járna, hogy a biológiai szülő elveszíti szülői jogait.

Nemrég egy sajnos nagyon szokványos beszélgetés tanúja voltam. Társaság: felnőtt, levelező szakos egyetemisták.