Kulcsszavak

A Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Mozaik Közösség, a Prizma Közösség és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány közös véleményt nyújtott be a közmédia új miniszteri biztosa által kezdeményezett szakmai egyeztetésre.

Több, mint három évig húzódó eljárásban, két bírósági ítéletet és egy milliós bírságot követően döbbent rá a kormányhivatal arra, amit a gyermekvédelmi szakértők kezdetektől fogva állítottak: Bence és azonos nemű párja alkalmas az örökbefogadásra. 

Szeptember 5. és 12. között ismét az emberi jogoké, a szabadságé és a sokszínűségé lesz a főszerep Pécsen: hatodik alkalommal rendezik meg a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivált, amelyet szeptember 12-én délután egykor a VI. Pécs Pride Felvonulás zár.

Az idei Pécs Pride mottója: A szabadság nem tiltható be!

Két év pereskedés után végre megkapta az őt megillető családi pótlékot a Háttér Társaság ügyfele, aki bejegyzett élettársával közösen neveli három gyermeküket. A kormányhivatal az Alaptörvény kirekesztő családfogalmára hivatkozva még a jogerős bírósági ítéleteket sem volt hajtotta végre, csak  teljesítési bírság kiszabása után volt hajlandó intézkedni.

Végre elérkezett a nyári szünet utáni első találkozónk! Gyertek, elevenítsük fel együtt a nyár legjobb kalandjait, történeteit!
PROGRAM:
• 19:00 Kapunyitás, gyülekező
• 20:00–21:30 Nyári élménybeszámolók képekkel, videókkal
• 21:30-tól Kötetlen beszélgetés, szabad program és jó hangulat
Szokásunkhoz híven most is terülj-terülj asztalkámmal készülünk: hozzatok bátran bármilyen rágcsálnivalót, finomságot vagy innivalót a közösbe!
Hívjátok el a barátaitokat, ismerőseiteket is – minél többen vagyunk, annál jobb az este!
FONTOS INFÓK:

Közösségileg fenntartott pénzalapot hozunk létre, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a rászoruló transznemű embereknek, akik anyagi okokból nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá a számukra szükséges egészségügyi ellátásokhoz. A Transz Egészség Alapból szakvélemények, hormonterápiához kapcsolódó receptfelírás és gyógyszerek költségeire lehet támogatást igényelni.