Nemzetközi szervezetek
ENSZ Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR)
Szövetségünk azon dolgozok, hogy az LMBT emberek magyarországi emberi jogi helyzetet minél nagyobb figyelmet kapjon az ország Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata (UPR) során az ENSZ-ben.
Első ciklus (2011)
Az első ciklusban, 2011-ben az Arc International és az ILGA szervezetekkel dolgoztunk együtt: információkat küldtünk nekik a magyar helyzetről, hogy be tudjanak róla számolni a tagállamokkal folytatott beszélgetéseik, és az Emberi Jogi Tanácsban elhangzó felszólalások kapcsán. Véleményeztük az ajánlások elfogadásáról és elutasításáról szóló kormányhatározat tervezetét, egyik kezdeményezői voltunk a UPR folyamat eredményeként létrejött tárcaközi bizottság, az Emberi Jogi Munkacsoport, és annak civil konzultációs mechanizmusaként működő Emberi Jogi Kerekasztal létrehozásának, utóbbi munkájában rendszeresen részt is veszünk. Részletes véleményt készítettünk az elfogadott ajánlások végrehajtása érdekében szükséges konkrét lépésekről.
Második ciklus (2016)
A második ciklusban, 2015-ben a Háttér Társasággal, a Labrisz Leszbikus Egyesülettel, a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal (Budapest Pride) és a Transvanilla Transznemű Egyesülettel együttműködésben párhuzamos jelentést készítettünk, amelyet megküldük az ENSZ-nek. Véleményeztük a nemzeti jelentés vitára bocsátott tervezetét is. Genfben személyes találkozón ismertettük a magyar helyzetet számos tagállam képviselőjével. Eljuttatuk véleményünket a Kormánynak, hogy mely ajánlások elfogadását támogatjuk. Az ILGA-val és a COC Nederlanddal közös felszólalást írtunk, amelyet az ILGA képviselője olvasott fel az Emberi Jogi Tanácsban. Ez alkalommal is részletes véleményt készítettünk az elfogadott ajánlások végrehajtása érdekében szükséges konkrét lépésekről. A Kormány az Emberi Jogi Kerekasztal LMBT munkacsoportjána ülésén ígéretet tett, hogy valamennyi javaslatunkról részletes álláspontot alakít ki.
Harmadik ciklus (2021)
A harmadik ciklusban, 2021-ben a Háttér Társasággal, a Labrisz Leszbikus Egyesülettel és a Transvanilla Transznemű Egyesülettel együttműködésben párhuzamos jelentést és összefoglaló táblázatot készítettünk, amelyet megküldük az ENSZ-nek.