MÁR E-BOOKBAN IS KAPHATÓ AZ ANYAFÖLD ÍZE A SZÁMBAN

MÁR E-BOOKBAN IS KAPHATÓ AZ ANYAFÖLD ÍZE A SZÁMBAN

2025. 10. 27.

Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon

Rengetegen keresitek és szeretitek, ezért most e-book formátumban is elérhetővé tettük az idén tavasszal megjelent Anyaföld íze a számban című novelláskötetünket.

Legnagyobb örömünkre továbbra is óriási az érdeklődés a kötet iránt országhatárokon belül és kívül egyaránt. A nyomtatott könyvnek szinte már az összes példánya elfogyott. Megértettük a lelkesedésetek ránk rótt feladatát: ezért a legédesebb kötelességünknek eleget téve, most a még könnyebben és többek számára elérhető változat felé vettük az irányt.

Milyen előnyökkel jár az e-book?

Ha jó ideje bele akarsz merülni az antológia queer sztorijaiba, de külföldön élsz, és ezért eddig nem tudtad megvásárolni a könyvet – mostantól bárhol és bármikor a tiéd lehet.

Ráadásul csupán néhány kattintással, hiszen nem kell várnod a házhozszállításra, azonnal olvashatod a novellákat.

Sőt, így még kevesebbet is kell érte fizetni, mint a nyomtatott változatért, mindössze 3.430 Ft-ért kézhez kapod.

Jól hangzik?

MEGVESZEM