MINDEN, AMIT TUDNI KELL A 30. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁSRÓL

MINDEN, AMIT TUDNI KELL A 30. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁSRÓL

2025. 06. 25.

Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon

Hiába próbálta megakadályozni a kormány minden erejével, megszerveztük a 30. Budapest Pride Közösségi Fesztivált, a Nemzetközi Emberi Jogi Konferenciánkat, és kiadtuk az Anyaföld íze a számban című fantasztikus antológiánkat is, 11 csodás szerző novellájával.

Most pedig itt a jubileumi, 30. Budapest Pride Felvonulás, amit a Szabadság Fővárosával, Budapesttel közösen szerveztünk nektek. Készen álltok? Összegyűjtöttünk minden információt, amire szükségetek lesz!

Tartalom a gyors navigáláshoz:

Általános információk

Térkép

Programok

Szabályok

Hogyan érkezzek a helyszínre?

„Ellentüntetők”

Jogsegély

Általános információk:

Június 28-án (szombaton), 14.00 órától várunk titeket sok-sok szeretettel a Városháza park előtt. Érkezzetek gyalog, biciklivel, vagy metróval, figyeljetek egymásra! A téren egy órán át gyülekezünk, majd 15.00-kor indulunk el a Kiskörúton, át a Szabadság hídon, hogy végül a Műegyetem elé érkezzünk meg.

A beszédek 17.00-kor kezdődnek, lesz ének-zene és drag show is, a Civil Faluba kitelepül a magyarországi civil szervezetek színe-java. Ráadásul a Pride shopban megvásárolhatjátok a novelláskötetünkön kívül az idei legmenőbb Pride-os cuccokat. A hangulat pedig egészen 20.00 óráig fokozódhat, ekkor zárjuk a mókatárunk. De folytatása következik, a Rainbow Party a Budapest Parkban 22.00 órától nyitja meg a kapuit!

A felvonuláshoz bárhol be lehet csatlakozni az útvonal mentén: kezdetektől fogva a Deák Ferenc tér felől a Károly körúton, vagy a Dob utcában. A Károly körútról az Astoriára vonulunk, onnan a Múzeum körútra. Innen a Kálvin térre érkezünk, és a Vámház körúton haladunk tovább, egészen a Fővám térig.

A sok tízezresre duzzadt tömeg, a Szabadság menete átkel a Szabadság-hídon, ahol balra fordulunk a Műegyetem rakpartra. Itt, a Műegyetem előtt veszi kezdetét a felvonulás utáni szenzációs programunk, beszédmondókkal, előadókkal, zenészekkel! 

Menetkísérőink gondoskodnak biztonságunkról a felvonulás teljes időtartama és hossza alatt! Remélhetőleg velünk tartotok végig, és nem mentek haza 20.00 előtt, de ha szeretnétek, bármikor megtehetitek. 

Készítettünk nektek egy térképet is, hogy könnyen megtaláljátok a kezdő helyszínt!

Programok

A felvonuló járművek között egészen biztosan találtok az ízléseteknek megfelelő zenét. A végállomáson például a Pride DJ-je, Chrismo pörget majd titeket. Szeleteljetek, hasítsatok!

A Budapest Pride teherautóján kívül még tizenhárom jármű gondoskodik majd arról, hogy ne kelljen csöndben sétálnunk. A  Marom / Auróra / Bánkitó / Szabad Terek közösen indított teherbiciklije olyan zenével érkezik, ami mindenkit garantáltan kikapcsol és felszabadít a gondok alól!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerelvénye jó szokásához híven a 30. Budapest Pride-on is feltűnik, hogy szórakoztasson minket, aztán őket követi a Refresher Magyarország is. Őket követi a Budapest Pride óriás szivárvány zászlója – sokan elfértek majd alatta!

A Műhely szórakoztató mobilja után, a Momentum Mozgalom a soros, ha az elmúlt években szerettétek őket, bátran csatlakozzatok hozzájuk idén is!

Teherautót indít még a fairies zenekar (US), a Demokratikus Koalíció, az Amnesty International Magyarország, a Tilos Kulturális Alapítvány (Tilos Rádió), a Bianka Lujza, valamint végül, de nem utolsó sorban a Magyar Szocialista Párt is. 

Nem árulunk el titkot azzal, hogy az élet 17.00 után sem áll meg. Az est csak ekkor kezdődik a Műegyetem előtt! Chrismo szolgáltatja az zenét a színpadon, és jeles eseményre, a Budapest Pride felvonulások 30. évfordulójára újra összeállt Lilu és Steiner Kristóf tapasztalt párosa, és ismét együtt vezetik a műsorunk! Fellép Rainer-Micsinyei Nóra, színész, humorista, és Emma Rebel, és Mia Szösz drag queenek is színpadra állnak.

Az aktivisták egész évben a demokratikus társadalomért dolgoznak, érdemes figyelni rájuk. Zsirka Hella a Háttér Társaság ügyvivője, vezetője, és Bogádi Nikoletta,  az Élő Könyvtár az Emberi Jogokért, valamint a Szülők az LMBTQ+ emberekért aktivistái is beszélni fognak.

Kovács Patrícia az emberi jogok és az esélyegyenlőség iránt elkötelezett színésznő és televíziós műsorvezető szerint “Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni” – így ő is ott lesz a színpadunkon, és beszédet is mond nekünk!

A Budapest Pride Felvonulás projektjének koordinátora, sajtószóvivőnk, szervező társunk, Angeli Andi már 10 év óta velünk dolgozik – és most is velünk lesz a színpadon! Fogadjátok majd nagy szeretettel!

A Civil Faluban számos rendkívül fontos és komoly munkát végző hazai civil szervezettel találkozhattok. Megismerkedhettek 17 civil szervezettel,  akik különböző interaktív foglalkozásokkal és érdekességekkel készülnek nektek egész délután. Sátrat ver a Műegyetem rakparton az aHang – aPontok, az Artemisszió Alapítvány, és a Bálint Zsidó Közösségi Ház Alapítvány. Kitelepül a Civil Kollégium Alapítvány, az Élő Könyvtár az Emberi Jogokért, és a Fridays for Future Hungary is. Nagy-nagy szeretettel vár titeket a Háttér Társaság, a Hungarian Animal Rights Corps, és a Közélet Iskolája, valamint a Magyar LMBT Szövetség is. A Magyar LMBT+ Medicina Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ+ Pszichológiai Szekció is izgalmas programokkal készül, a  Marom Klub Egyesület / Auróra / Bánkitó fesztivál / Szabad Terek Hálózata sem fog csalódást okozni! Mindenképpen keressétek fel a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületet (Menedék Egyesület), a Szexpozitív Egyesületet, a Szülők az LMBTQ+ emberekért, és természetesen a Transparency International Magyarországot is!

A Budapest Pride Felvonulás és a Közösségi Fesztivál sem jöhetne létre a segítségetek, az anyagi támogatásotok nélkül. Keressétek fel a vadiúj Pride Shopot, ahol a legjobb mörcseinket tehetitek magatokévá: kapható például az év egyik legjobb novelláskötete, az Anyaföld íze a számban, és emellett csodás ruhadarabok és egyéb izgalmas kiegészítők is várnak titeket!

Ha nem tudtok várni a felvonulásig, már korábban is utalhattok, minden segítség számít, tényleg: pár kattintás az egész.

A rakparton 20.00 óra után elalszanak a fények, elhalkul a zene, véget érnek a programjaink. Lesz két órátok, hogy pihenjetek, zuhanyozzatok, készüljetek a fergeteges Rainbow Party-ra, az ország legnagyobb LMBTQ-bulijára! Az estét 22.00 órakor folytatjuk a Budapest Parkban – maradjatok, ameddig kedvetek tartja!

Szabályok

A Budapest Pride szervezőinek legfőbb célja, hogy az eseményeink mindenki számára biztonságosak legyenek és kellemes kikapcsolódást nyújtsanak. Ehhez azonban az együttműködésetekre is szükség van. Fontos, hogy mindannyian betartsuk a Budapest Pride Házirendjét. A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével, valamint minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik. Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek. A Budapest Pride Felvonulás egy békés esemény, elhatárolódunk az erőszaktól, a félelemkeltő viselkedést nem toleráljuk. Minden túlkapás a kormány érdekeit szolgálja, és a szabadságért küzdő közösség lehetőségeit csorbítja.

Fontos tudnotok, hogy a szervezők és menetkísérők a rendezvényen való részvételt belépéskor megtagadhatják, vagy a felvonulás folyamán bármikor kizárhatnak egy felvonulót, ha úgy látják, hogy az adott személy részvétele veszélyeztetné a rendezvény célját vagy békés lebonyolítását. 

Hogyan érkezz a helyszínre?

Ha kerékpárral érkeznél, készülj arra, hogy nem leszel egyedül, így lehet, nehezen találsz majd helyet, ahova lekötheted a járműved. Hozd magaddal nyugodtan, de figyelj, a tömegben csak tolhatod, nem ülhetsz fel rá!

Konzultálj a BKK útvonaltervezőjével! A Városháza Parkhoz az M1-es, az M2-es, és az M3-as metróval is eljuthatsz, valamint a 9-es busszal, és a 72-es trolival is. Jöhetsz még az Astoria felől is, ott is megáll az M2-es metró, valamint számos busz, így az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107 és a 108E, a 110-es, a 112-es és a 133E busz is. 

Természetesen bármikor elterelhetnek egy-egy járatot, az események miatt át is irányíthatják őket, ezért még péntek este, de legkésőbb szombat reggel nézzetek rá a BKK oldalára!

“Ellentüntetők?”

Egyes szélsőjobboldali, gyűlöletkeltő csoportok évről-évre próbálják megzavarni az eseményeinket. 15-20 fős “tömegeik” próbálják túlkiabálni a jókedvű, nyitott, barátságos 35.000 fős felvonulásunkat, mindannyiszor sikertelenül. Szorosan együttműködünk a Fővárosi Rendészeti Igazgatósággal (FÖRI), akik gondoskodnak a tömegtől való elkülönítésükről, illetve a felvonulás biztosító önkéntesei már a belépésnél megszűrik ezeket az elemeket.

A rendőrségnek pedig a legfontosabb feladata a közrend biztosítása és a bűncselekmények megakadályozása, tehát nem teheti meg, hogy tétlenül nézi, ha a felvonulás résztvevőit megtámadják, még akkor sem, ha a felvonulást jogellenesnek tartja. Aki egy békés gyűlés résztvevőire támad, súlyos bűncselekményt követ el.

Ha bármikor veszélyben érzed magad, vagy mégis találkoznál egy provokáló csoporttal, ne avatkozz be, ne ülj fel a provokációnak, hanem értesítsd a rendezőket, akiket a mellényükről ismersz meg.

Jogsegély

A kormány minden eszközzel, megfigyelő berendezésekkel, önkényes törvényekkel, a gyülekezési jog korlátozásaival próbálta ellehetetleníteni a Budapest Pride Felvonulást. Változatos összegű szabálysértési tételekkel fenyegeti a demokráciáért, az LMBTQ-jogokért síkra szálló embereket. Szerencsére, nem vagyunk egyedül!

Segítsünkre sietettek a jogvédő szervezetek, és számos írással, jogi tájékoztatóval támogatják a felvonulókat. Olvassátok el a Magyar Helsinki Bizottság jogi kisokosát, és a Társaság a Szabadságjogokért tájékoztatóját arról, hogy mit tegyetek, ha igazoltatnának a rendőrök. Mi is készítettünk nektek mindezekből egy alapos kivonatot.

Nagyon fontos, hogy ne szegüljetek nekik ellen, legyetek békések, és ha elkérik az irataitokat, azt mutassátok be! Azonban ha szabálysértési bírságot szeretnének veletek helyben, vagy később, például levélben, vagy ügyfélkapun fizettetni, azt semmiképp ne fogadjátok el a helyszínen, ne írjátok alá!

Ugyanis ha elfogadjátok a helyszínen, azzal lemondtok a jogorvoslatról! Álljunk ki a jogainkért, ne fogadjuk el az önkényes, emberi jogokat semmibe vevő jogszabályokat! A felvonulás után, ha segítségre van szükségetek, keressétek fel oldalunkat, vagy írjatok a jogsegely@budapestpride.hu e-mail címre! Készülünk minta beadványokkal és sablonokkal is, hogy minél jobban tudjunk segíteni nektek!

Találkozzunk június 28-án, a Stonewall-lázadás napján! Álljunk ki a jogainkért, a demokratikus, egyenlőségre épülő Magyarországért! Nincs hova hátrálnunk. Erősek vagyunk, sokan vagyunk, mutassuk meg, hogy ide tartozunk, hogy itt(hon) vagyunk!