Molnár Piroska olvas fel József Attilát a gyűlölet-ellenes kampányunkban

Molnár Piroska olvas fel József Attilát a gyűlölet-ellenes kampányunkban

2023. 08. 15.

Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon

Molnár Piroska olvassa fel József Attila versét a gyűlölet-ellenes kampányban

A Budapest Pride, a Phiren Amenca, a Haver Alapítvány és a Political Capital közös kampányt indított Összefogás a gyűlölet ellen címmel. Petíciónkban arra kérjük Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy legyen mindenki köztársasági elnöke, és álljon ki a sérülékeny kisebbségek mellett.

A kampány reklámfilmjét a Cannes-ban is díjazott animációs filmrendező, Tóth Luca készítette. A kisfilmben roma, zsidó, LMBTQ és háború elől menekülő karaktereket láthatunk, akik József Attila Tedd a kezed című versét olvassák. A vers a filmben Molnár Piroska hangján szólal meg, aki számos alkalommal állt ki az emberi jogok védelme mellett. 

A kampányban az alábbi kéréseket fogalmaztuk meg a köztársasági elnök felé:

  • Ne részesítsen elnöki kegyelemben szélsőjobboldali terrorszervezetek tagjait, akik erőszakos gyűlölet-bűncselekményeket követtek el sérülékeny kisebbségek csoportjaival szemben.
  • Ne írjon alá a jövőben olyan törvényeket, amelyek alkalmasak lehetnek sérülékeny kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltésre vagy bűnbakképzésre.
  • Az év minden egyes napján végezze jelentős felelőssége teljes tudatában a munkáját: az ilyen törvényeket küldje vizsgálatra az Alkotmánybíróság elé vagy megfontolásra az Országgyűlésnek, ahogyan azt jó példaként tette a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény (panasztörvény) esetében.
  • Szólaljon fel a sérülékeny kisebbségek védelmében: legyen egy józan hang ebben az egyre erőszakosabb világban: álljon ki a hatalom nélküliek, a gyengék, az elesettek, a kiszolgáltatottak mellett.

Az emberi jogi kampány indulását a 28. Budapest Pride Felvonuláson jelentettük be. A Budapest Pride elnöke, Radványi Viki így fogalmazott beszédében:

“Mi hiszünk abban, hogy a társadalmi változásokat nem egy kampány vagy egy szervezet fogja elérni, hanem rengeteg elkötelezett állampolgár évtizedeken keresztül folytatott, kitartó munkája. Ezért fontos nekünk, hogy szövetségeket építsünk ki olyan sérülékeny kisebbségekkel, akiknek szintén húsbavágó történelmi tapasztalata van arról, hogy mi történhet akkor, amikor egy kormány a saját országában élő kisebbségek ellen fordul”

Fotó: RTL Híradó

 

A projekt a CHAD: Countering Hate Speech and Hurtful Speech against Diversity: Roma, LGBTIQ, Jewish and Migrant Communities elnevezésű Európai Unió által támogatott projekt keretében valósul meg.