Sikeresen zártuk a Szolidaritási Alap adománygyűjtési kampányát
Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon
3. alkalommal indítottunk adománygyűjtést, hogy Budapesten kívüli városokban segítsük LMBTQ szervezetek és aktivisták közösségépítő programjainak megvalósulását. Ez alkalommal 830.500 forint jött össze, mellyel 10 százalékkal léptük túl a kitűzött célt.
A Budapest Pride Szolidaritási Alapot 2017-ben hozta létre a Szivárvány Misszió Alapítvány azzal a céllal, hogy Budapesten kívül is minél több LMBTQ embereknek szóló esemény jöhessen létre. 2019 novemberében ismét az adakozó keddhez kapcsolódóan, az adjukossze.hu-n indítottuk el adománygyűjtési kampányunkat; ahol november 29 és január 13 között összesen 830.500 forint folyt be, ami 33 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 2018-as gyűjtés összegét (620.000 forint).
A befolyt összeget pályázatok útján osztjuk szét Budapesten kívül működő LMBTQ szervezetek, informális csoportok és aktivisták között, így támogatva őket a programjaik szervezésében. A 600.000 forint felett érkezett adományokat pedig a Diverse Youth Network-nek, a Pécs Pride Felvonulás és az azt megelőző Freedom of my Identity emberi jogi fesztivál szervezőinek továbbítjuk, hogy 2020-ban megvalósulhasson Magyarország első Budapesten kívüli Pride felvonulása!
Köszönjük a 80 magánadományozónak, hogy segítségükkel nem csak Budapesten, hanem más városokban élő LMBTQ embereknek is lesz lehetősége átélni a “pride hangulatát”. Köszönjük, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy Budapesten kívüli szervezetek és csoportok saját városukban megvalósíthassák az eseményeiket. Ez lehetővé teszi, hogy azok az LMBTQ emberek, akik nem a fővárosban élnek, a lakhelyükhöz közel találjanak maguknak egy befogadó és támogató közösséget.
Köszönjük!
Te is adományoznál? Támogass minket rendszeresen!
A rendszeres adományok segítenek, hogy ne váljunk kiszolgáltatottá, független és fenntartható módon működhessünk, és még több projektet valósíthassunk meg. Állj mellénk, hogy a következő generációk olyan világban nőjenek fel, ahol biztonságban és szabadságban élhetnek!



