Itt vagyunk, kiállunk, büszkék vagyunk!
Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon
Több, mint 10 000 ember vesz részt a Budapest Pride Felvonuláson, amely egyszerre ünnepli a sokszínűséget, a hazai leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösséget, és hívja fel a figyelmet a civil kiállás, a szolidaritás és a jogtudatosság fontosságára. A felszabadult hangulatú, békés tömeg azt üzeni, hiszünk a demokratikus értékekben és megvédjük alapvető emberi jogainkat.
Több, mint 10 000 ember bizonyította, hogy továbbra is a magyarországi civil kiállás egyik legjelentősebb eseménye a Budapest Pride Felvonulás. Az LMBTQ közösség tagjai, civil szervezetek, szövetségesek és for-profit csoportok ünnepelnek együtt vonulva az Alkotmány utcától egészen a Városligetig. A gyülekező közelében meghirdetett ellentüntetés dacára zavartalanul indult el a rendezvény kamionokkal és karneváli hangulattal.
A büszkeség ünnepe mellett a Budapest Pride Felvonulás politikai demonstráció is, amely láthatóságot ad a magyarországi LMBTQ embereket érintő kérdéseknek és elutasítja azt a kirekesztő politikai-társadalmi közeget, amelyben nincs következménye vezető döntéshozók nyilvános buzizásának, ahol az LMBTQ embereket nem kezelik teljes jogú állampolgárokként, ahol kisebbségeket folyton láthatatlanságba akarnak temetni. Évről évre egyre hangosabban mondjuk: itt vagyunk!
Itt vannak azok a civil szervezetek, akik a jogállamiság leépítésének és emberi jogok tiprásának utolsó fékjei. Itt vannak azon kisebbségek képviselői, akiket a rendszer ugyanúgy elnyom és kirekeszt, mint ahogyan azt az LMBTQ emberekkel teszi. Itt vannak azok a heteró szövetségesek, akik tudják, felelősségük van egy befogadó társadalmi közeg kialakításában. Itt vannak azok a cégek, akik fontosnak tartják, hogy LMBTQ embereket ne érhessen a munkahelyükön diszkrimináció. És itt vannak azok az LMBTQ emberek, akik félelmüket félretéve, vagy éppen arra reagálva a büszke kiállást választották.
A felvonulás a Városligetben ér véget, ahol 18 órától pikniket tartunk: zenei fellépőkkel (Lashe shave és a Barcsay Jenő emlékzenekar) és beszédekkel. Beszédet mond Ulrike Lunacek, az Európai Parlament képviselője, és LMBT munkacsoportjának tagja; Mocsonaki László, a Háttér Társaság ügyvivője és Svetlana Zakharova, orosz LMBTQ-aktivista, az Orosz LMBT Hálózat PR menedzsere.
A Budapest Pride célja a magyarországi LMBTQ-közösség építése és erősítése, a többségi társadalom megszólítása, az LMBTQ emberekkel szembeni sztereotípiák és előítéletek csökkentése, valamint figyelemfelhívás a jog- és esélyegyenlőség fontosságára.
Reméljük, hogy az évről évre növekvő tömeg végre rávilágít arra, hogy a Pride felvonulás Budapest egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát, amelynek sem résztvevőit, sem értékeit, sem üzeneteit nem lehet többé kordonok közé szorítani.
# # #
Sajtókapcsolat:
Milanovich Dominika
milanovich.dominika@budapestpride.hu
+36 70 32 55 710



