Jó évet zárunk, folytatjuk 2018-ban is!
Minden barátunknak és támogatónknak sikerekben gazdag, boldog 2018-as évet kívánunk!
Magyar LMBT Szövetség – a Magyarországon működő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezeteket összefogó ernyőszervezet
Munkánk és eredményeink 2017-ben:
- Szövetségünk munkájának eredményeként Budapest Főváros új települési esélyegyenlőségi programja kiemelt célcsoportként kezeli a szexuális és nemi kisebbségeket.
- Figyelemfelhívó akciónkkal és jogvédő munkánkkal hozzájárultunk, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az alapvető jogok biztosa fellépjen a homofób ásotthalmi önkormányzati rendelet ellen, és az Alkotmánybíróság végül megsemmisítse azt.
- Megrendeztük az LMBT szervezetek és csoportok első országos találkozóját, az LMBT Fórumot; már zajlik a 2018-as Fórum szervezése.
- Részt vettünk az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén tárgyalt, nők elleni diszkriminációról szóló jelentés véleményezésében.
- Részt vettünk a Kormány által létrehozott Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportjának ülésein, és megosztottuk meglátásainkat a Kormány munkájáról, vagy inkább annak hiányáról az LMBT emberek egyenlő jogainak biztosítása területén.
- Kiadványt jelentettünk meg az interszex emberek jogainak védelmével kapcsolatos feladatokról.
- Az örökbefogadással kapcsolatos ombudsmani jelentéshez kapcsolódó közleményt adtunk ki a Gyermekjogi Civil Koalíció tagjaként, számos más tagszervezettel együtt.
- Sikeresen pályáztunk az Európai Uniónál, így 2018-2019-ben több tagszervezetünkkel együttműködésben az LMBT emberek láthatóságát és elfogadását elősegítő kampányokat és képzéseket valósítunk meg.
Folytatjuk tehát munkánkat, és sok sikert kívánunk minden barátunknak és támogatónknak is 2018-ra!