Labrisz Leszbikus Egyesület

Kapcsolódó hírek

Boszi-e vagy? Jön a 16. Leszbikus Identitások Fesztiválja!

16. LIFT: Boszi-e vagy? – Stigmából közösség A „boszorkány” évszázadok óta azoknak a nőknek a címkéje, akiktől a hatalom fél: akik gyógyítottak, közösséget építettek, ellenálltak, és akik másképp szerettek, éltek vagy gondolkodtak, mint a társadalom többsége. Vajon te is „boszi” lettél volna a kora újkorban? Boszinak tartana a patriarchátus, amely ma is megbélyegzi azokat, akik kilógnak a sorból? Ma is túl sok nő kapja meg, hogy hisztis, agresszív, túl érzékeny, túl sok vagy éppen túl kevés – különösen azok, akik LBTQ+ nőként nem hajlandók láthatatlanná válni.

tovább »

Beszámoló Pride-hónap programjainkról

Pár-beszéd – beszélgess LMBTQI+ párokkal! Június 6-án került sor a Pár-beszéd – beszélgess LMBTQI+ párokkal! programunkra. Nagyon örültünk, hogy ez egy együttműködésben megszervezett esemény volt, amit az Amnesty International Magyarország, az Élő Könyvtár az Emberi Jogokért és a Labrisz Leszbikus Egyesület közösen valósított meg. Csodálatos volt látni, hogy hány nyitott, kíváncsi ember érkezett az eseményre, hogy beszélgessen a párokkal egyedi életutakról, hétköznapi kihívásokról vagy éppen a kapcsolati erőforrásaikról.

tovább »

Labrisz-programok az Ördögkatlan Fesztiválon

Eleven tér Időpont: 2026. augusztus 4-8. Helyszín: Nagyharsány, Bölcsész udvar „Torony” A Labrisz Leszbikus Egyesület és a Control Stúdió Filmegyesület mozgóképes munkáiból és egyéb állományi anyagaiból összeállított interaktív popup kiállítás az Ördögkatlan Bölcsész udvarában. A kiállítás fókuszában személyes történetek mozgóképes, szociológiai kutatása áll. Idén minden kiállítási és vetítési anyag a „Toronyba” kerül, ott építünk egy közös installációt, ott szőjük össze sűrű narratíva szövetté közösségeink egyedi beszélőinek (her/hi)story-jait.

tovább »

Eleven tér a Képköznapokon

Eleven tér című kiálljtásunk is helyet kap a  2026-os 23. Képköznapok programjában! A tábor helyszíne: Dunaszekcső, Kossuth u. 21.Időpont: 2026. augusztus 9-15. A tábor teljes ideje alatt látogatható programok. KiállításokPamuki-Balogh Viktória: A kölcsönös elfeledés helyszíneiControl Stúdió X Labrisz: Eleven tér A tábor teljes programja: https://kepkoznapok.hu/program-2026/

tovább »

Pár-beszéd. Beszélgess LMBTQI+ párokkal!

Időpont: 2026. június 6. szombat, 11:00-15:00Helyszín: Három Holló kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1.) Párok, akik elköteleződtek egymás mellett, szeretik egymást, és együtt szeretnének élni. Ha érdekel, hogy milyen megéléseik, problémáik, örömeik, erőforrásaik vannak egy LMBTQI+ párnak a mai Magyarországon, gyere el és beszélgess velük! Ebben a biztonságos térben bátran kérdezhetsz tőlük, meghallgathatod a történetüket, így képet kapsz arról, milyen sokféleképpen, mégis milyen hasonlóan éljük meg mindannyian a kapcsolatainkat.

tovább »

Queer karaoke Labrisz x Háttér

Időpont: 2026. június 13. szombat, 18:00-21:00Helyszín: Stereo Művház (1083 Budapest, Illés u. 36.) Szívesen előadnád a kedvenc queer himnuszod, de sosincs hozzá közönséged? Tarts velünk, és indítsuk a nyarat egy szuper queer karaoke bulival a Háttér és Labrisz közös szervezésében! Jöhetnek a szomorkodós Mitski melódiák, a nosztalgikus Madonna slágerek, ikonikus Lady Gaga számok, vagy egy kis Chapell-féle queer joy! Akármilyen hangulatban is vagy, ebben a térben biztos, hogy lesz, aki meghallgat, vagy akár veled együtt adja elő az aktuális kedvedhez leginkább illő számot!

tovább »

A leszbikus jakobinusok lázadása. Beszélgetés a Dajerben

A leszbikus jakobinusok lázadása (r. Takács Mária, 2025, 28 p.) történelmi abszurd közösségi film (angol felirattal) Időpont: 2026. június 12. péntek, 19:00-21:00 Helyszín: Dajer Közösségi Műhely (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 5.) REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/WViMzDufg699FzyXA A film után beszélgess az alkotókkal női közösségről, feminista-leszbikus együttműködésről, a kreatív ellenállás lehetőségeiről! A filmről: A 18. századi Somogy jakobinus nőinek idilli életét és szervezettségét váratlanul megzavarja Donald Trump császár és kísérete érkezése.

tovább »

Mi így leszünk család

Időpont: 2026. június 13. szombat, 10:30-12:00 Helyszín: H13 Kultpont (1085 Budapest, Horánszky u. 13.) REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/HHBZMZbpb1BJddjh7Létszám: maximum 30 fő. Férfi, nő, majd jönnek gyerekek – Magyarországon ez a családdá válás megszokott módja. A valóság ennél színesebb, sokoldalúbb – és néha sokkal bonyolultabb. Milyen lehetőségek vannak családalapításra, ha a körülmények nem „ideálisak”?

tovább »

Mindenféle elmék és testek – neked ki fér bele?

Időpont: 2026. június 26. péntek, 17:30-19:00 Helyszín: H13 Kultpont (1085 Budapest, Horánszky u. 13.) Az esemény regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/RmFCoaBWJsb594SA9 Létszám: max. 30 fő A Pride az elfogadás ünnepe. De vajon mindenkire kiterjed az elfogadásunk? Mit gondolunk egy autista queer emberről? Hogyan reagálunk egy mozgáskorlátozott leszbikus jelenlétére egy buliban? Mit feltételezünk egy értelmileg akadályozott meleg férfi vágyairól?

tovább »

31. Budapest Pride x Labrisz Csajpiknik

(ENG below) Időpont: 2026. június 28. vasárnap, 14:00-20:00 Helyszín: Margitsziget (a volt Holdudvar utáni első nagy rét)A 26-os busz Parkmozi megállójától sétáljatok a pesti oldal felé, az Árpád híd irányába, és kb. 2 perc alatt megtaláltok minket egy nagy fa alatt a rét szélén – szivárványos zászlóval.  Google Maps: 47.523988, 19.047649  Emlékeztek a tavalyi Csajpiknikre? Mi nagyon  és már alig várjuk, hogy idén is együtt legyünk!

tovább »