Sajtóközlemények

A gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozás kiterjesztését, az LMBT emberekkel kapcsolatos kutatások folytatását és egy homofóbia és transzfóbia elleni cselekvési terv elfogadását javasolja a magyar kormánynak az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága.

Magyarország demokratikusan gondolkodó közössége nevében tiltakozunk a fajvédők budapesti konferenciája ellen! Jelen levél aláírói tiltakozásukat fejezik ki a 2014. október 3. és 5. között Budapesten megrendezésre kerülő „Európa Jövője” című konferenciával szemben.

Szevasztok! Szavaztok? címmel indított kampányt a Magyar LMBT Szövetség a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek választási részvételének növelése érdekében.

Bővítenék a bejegyzett élettársak jogait, rendeznék a gyermeket nevelő azonos nemű párok helyzetét és megerősítenék az emberi jogi nevelést a Magyar LMBT Szövetség politikai vitáján résztvevő pártok.

Még a kormány által felkért szakértők szerint is problémás az Alaptörvény negyedik módosítása keretében alkotmányos szintre emelt családfogalom. A szakértők szerint csak abban az esetben biztosítható a nemzetközi normákkal való összhang, ha a magyar hatóságok az Alaptörvény által nem nevesített más együttélési formákat, így az azonos nemű párokat is családnak ismerik el.

Az új Nemzeti Alaptanterv egyik újítása, hogy kiemelt fejlesztési területnek tekinti a családi életre nevelést. Az általános kerettantervek kidolgozása után az Emberi Erőforrások Minisztériumi most társadalmi vitára bocsátotta a családi életre nevelés tantárgy kerettantervének tervezetét.