Tagszervezeteink hírei

  • Szivárványzászló égetésre buzdítás miatt emelt vádat az ügyészség

    Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű szélsőjobboldali csoport társelnökével szemben emelt vádat az ügyészség, amiért 2019. október 23-ára olyan rendezvényt hirdettek meg a közösségi médiában, aminek a programjai között szivárványos zászló égetése is szerepelt. 

  • Belépési pontok és ellentüntetések a 27. Budapest Pride Felvonuláson

    A 27. Budapest Pride Felvonulás útvonalát már hónapok óta ismeritek, persze mindig érdemes felidézni, átismételni: a Dráva utca – Carl Lutz rakpart sarkán gyülekezünk július 23-án 14.00 órától, majd szervező kollégánk, Hegedűs Máté jelére megindulunk 15.00 órakor a rakparton dél felé. Elérjük majd a Margit hidat, áthaladunk alatta, aztán tovább menetelünk az id. Antall József rakparton. Érintjük a Parlamentet is, és szinte egyből felkanyarodunk a Széchenyi rakpartra, onnan a Zoltán utcára, ahonnan már látszani és hallatszani fog a végállomás, a Szabadság tér.

  • Ezúttal a Szabadság téren vár benneteket a Civil falu!

    A Budapest Pride-nál hiszünk abban, hogy az LMBTQ jogegyenlőséget nem egy kampány vagy egy szervezet fogja elérni, hanem rengeteg elhivatott csoport folyamatos és kitartó munkájának eredménye. Az illiberális gyakorlatnak megfelelően, a civil szervezeteket, független csoportokat a kormány hosszú évek óta próbálja minden eszközzel ellehetetleníteni, a rendkívüli jogalkotástól kezdve az állandó, hamis, uszító és lejárató kampányokig. Ez a munka így rendkívül fontos, ugyanakkor különösen nehéz és emberpróbáló is. 

  • Csoportok és civilek a 27. Budapest Pride Felvonuláson

    Ahogy minden évben, úgy idén is találkozhattok csoportokkal és civil szervezetekkel a 27. Budapest Pride Felvonuláson! Vidéki városok LMBTQ szervezetei, jogvédő szervezetek, egyesületek, vállalatok, pártok és sok egyéb civil szervezet, akik mind ott lesznek a tömegben! Gyertek el idén is, csatlakozzatok a felvonuláson velünk ünneplő csoportokhoz! Sok szeretettel vár titeket:  

  • Zenés járművek a 27. Budapest Pride Felvonuláson

    A menet elején a Pride Kamionon Steiner Kristóf és Nimi zenél, őket az Egyes Számú Zászló Osztó Kerékpárunk követi. A Techno Műhely repertoárjába a soundcloud-on is belehallgathattok, de élőben is várnak titeket a harmadik helyen! Semmiképpen ne hagyjátok ki a Tilos Rádió autóját sem! A Momentum Mozgalom tehergépjárműve tavaly is népszerű volt a tánczene kedvelőinek körében, idén ismét eljönnek, hogy felpörgessenek benneteket!

  • 54 nagykövetség és kulturális intézet áll ki a Budapest Pride mellett

    A tavalyihoz képest közel 30%-kal többen, rekordszámú, 54 nagykövetség és kulturális intézet állt ki a 27. Budapest Pride Felvonulás mellett, és biztosítottak támogatásukról. Olyan országokból is kaptunk támogatást, ahonnan eddig még soha!

  • Minden, amit tudnod kell a 27. Budapest Pride Felvonulásról!

    Mikor, hol, kikkel, hova, de mikor, de hol? Fontos és gyakran előforduló kérdések: eljött az idő, hogy mindenre választ kapjatok, hiszen már két hét sincs hátra Magyarország legnagyobb, legjobb, legkedvesebb, legszebb, legnyitottabb eseményéig, a 27. Budapest Pride Felvonulásig!  Az általános információk:

  • A 27. Budapest Pride Felvonulás házirendje

    A Budapest Pride szervezőinek legfőbb célja, hogy az eseményeink mindenki számára biztonságosak legyenek és kellemes kikapcsolódást nyújtsanak. A felvonulás az egyik legnyitottabb, legbefogadóbb esemény az országban, ahol mindenki önmaga lehet, biztonságban, nyugodt körülmények között. Ehhez azonban az együttműködésetekre is szükség van.

  • Elstartolt a 27. Budapest Pride Fesztivál

    “Amit soha nem fognak tudni elvenni tőlünk, az a segítőkészség, az odaadás és a szeretet” (Tuza Tóbiás)

  • Radványi Viktória beszéde a 27. Budapest Pride Fesztivál hivatalos megnyitóján

    Minden tettnek következménye van. Végső soron rajtunk múlik, hogy milyen nyomot hagyunk a világon. Élhetjük úgy az életünket, hogy egy jobb, igazságosabb, szeretetteljesebb helyet hagyjunk magunk után, mint ahova érkeztünk. De dönthetünk úgy is, hogy a tetteink félelmet, reménytelenséget, szorongást vagy depressziót váltsanak ki másokból. Magyarországon megközelítőleg 1.000.000 LMBTQ személy él, akinek az elmúlt két évben a kormány kíméletlenül nyirbálta az alapvető jogait.