Tagszervezeteink hírei

  • Mit jelent a homofóbia, transzfóbia és bifóbia ellenes világnap?

    Május 17-én van az IDAHOBIT (International Day Against Homophobia, Transphobia and Biphobia), azaz az Nemzetközi Homofóbia, Transzfóbia és Bifóbia ellenes világnap. A világ számos országában kormányfő emlékeznek meg erről a napról, és ma adja ki az Európai Unió legnagyobb LMBTQ szervezete, az ILGA-Europe a Rainbow Index nevű kutatását, amiben azt mérik, hogy az EU egyes tagállamaiban az elmúlt egy évben hogyan javult vagy romlott az LMBTQ emberek biztonsága, jogegyenlősége és társadalmi elfogadottsága.

  • Nem érték el céljukat a szélsőjobboldali radikálisok

    A Budapest Pride Felvonulást minden évben kitüntetett figyelemmel kísérik hazánk közismerten homofób és transzfób szélsőjobboldali felforgatói. A Mi Hazánk Mozgalom Párt (MHMP) alelnöke idén egyértelműen deklarálta: céljuk a főbb budapesti közterületek “lefoglalásával” a felvonulás ellehetetlenítése. A Kúria ma született ítéletei azonban egyértelművé tették, hogy ezt a céljukat nem tudták elérni.

  • Pride Academy: Mire vagyunk büszkék?

    Mit jelent számodra a Pride? Gondolkodtál már valaha ezen a kérdésen? Míg globális szinten a Stonewall-lázadáshoz kötjük a születését, Budapesten először csupán a 90-es évek első felében valósulhatott meg az első felvonulás. Kattints ide és csatlakozz a Facebook eseményhez: Facebook esemény

  • Együtt vagyunk egészek! – Budapest Pride Felvonulás 2021

    Gyertek együtt az idei felvonulásra! Szeretnénk idén is, a 26. Budapest Pride Felvonuláson lehetőséget biztosítani, hogy minél több, különböző társadalmi, munkahelyi, városi és települési csoport, civil szervezet, baráti társaság, szerveződés jelenjen meg a saját logójával, molinójával, hogy képviselje magát a Felvonuláson. Bármi is a közös bennetek, csoportként való részvételetekkel másoknak is erőt adhattok, ezzel is hangsúlyozva a Felvonulás üzenetét, közösségi erejét. Ha szeretnél jelentkezni szervezeteddel vagy csoportoddal, az alábbi űrlapon megteheted:

  • Együtt vagyunk egészek! – 26. Budapest Pride Felvonulás

    Gyertek együtt az idei felvonulásra! Szeretnénk idén is, a 26. Budapest Pride Felvonuláson lehetőséget biztosítani, hogy minél több, különböző társadalmi, munkahelyi, városi és települési csoport, civil szervezet, baráti társaság, szerveződés jelenjen meg a saját logójával, molinójával, hogy képviselje magát a Felvonuláson. Bármi is a közös bennetek, csoportként való részvételetekkel másoknak is erőt adhattok, ezzel is hangsúlyozva a Felvonulás üzenetét, közösségi erejét. Ha szeretnél jelentkezni szervezeteddel vagy csoportoddal, az alábbi űrlapon megteheted:

  • Transzok a kommentszekcióban!

    Mi van a lábad között? Transzneműek válaszolnak kommentekre

  • Emberéleteket tesz tönkre, mégis elnyomva érzi magát

    Két kézzel öntik a pénzt a homofób lobbiba, Novák Katalin mégis úgy érzi, hogy ő van elnyomva Ha valakinek van hatalma és pénze, akkor miért gyűlöletkeltésre fordítja? Novák Katalin azt mondta, hogy “túl messzire ment a meleglobbi”, arra utalgatva, hogy az elmúlt egy év drasztikus jogfosztásai mintha valami “kiprovokált” kormányzati retorzió részei lennének. 

  • Adó 1%? Hogyan?

    Szeretnéd, hogy adód biztosan jó kezekbe kerüljön? Vagy csak szeretnél végre te dönteni arról, hogy pontosan milyen ügyeket szolgáljon a szorgosan megkeresett pénzed? Az adó 1% felajánlásával (mondjuk éppen a Budapest Pride és a Szivárvány Misszió Alapítvány számára: 18174803-1-42), most pont erre nyílik lehetőséged. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben az adó 1% felajánlása alig néhány perc alatt elvégezhető – sőt, még akkor sem kell kétségbe esned, ha esetleg május 1-je után jut ez csak eszedbe.

  • Hogyan ajánld fel adó 1%-od?

  • A Budapest Pride stratégiája 2021-re

    Hogyan tovább? a Budapest Pride stratégiája 2021-re Jelenleg nagyobb szükség van az LMBTQ emberek védelmére, mint valaha. 2020-ban a jelenlegi kormány a rendszerváltás óta tapasztalt legnagyobb jogtiprásokat követte el a nem jogi elismertetésének betiltásával és az azonos nemű párkapcsolatban élők számára az örökbefogadás ellehetetlenítésével. A koronavírus-járvány és a kormány hanyag járványkezelési stratégiája miatt nagyon nehéz tervezni, ennek tükrében alakítjuk a 2021-es stratégiánkat.