Tagszervezeteink hírei

  • Csoporttal jövök! – Budapest Pride Felvonulás 2015

    A Budapest Pride felvonulást a korábbi években úgy szerveztük meg, hogy a felvonulók tömege egy nagy egységet képezve vonult fel az LMBTQ-jogok, valamint a jogegyenlőség mellett. Idén a 20. fesztiválon szeretnénk láthatóságot adni/teremteni különböző társadalmi csoportoknak, szerveződéseknek, foglalkozásoknak, városoknak, stb., hogy azok kiállása a fenti értékek mentén jobban látható legyen, így másokat is kiállásra késztessen, és hangsúlyozza a sokszínűség értékét – mindezt úgy, hogy a különböző közösségek kisebb csoportokban, egy közös tábla/molinó alatt vonulnának. 

  • Dobjuk össze! – Támogasd Te is a Budapest Pride-ot!

    Hamarosan kezdődik a, 20. Budapest Pride Fesztivál és Felvonulás, amelynek költségeit idén adományokból is megpróbáljuk előteremteni. Reméljük, ebben számíthatunk a Te segítségedre is. Többek között adományt gyűjtünk: a kamion költségeire (300 ezer forint), ásványvizekre (1000 db – 70 ezer forint), matricákra (4000 db – 60 ezer forint), szivárvány papírzászlókra (3000 db – 200 ezer forint), a kiállítások költségeire (100 ezer forint) és a programfüzetre (220 000 ezer forint).

  • Sajtótájékoztató az Andrássy úton

    Két évvel ezelőtt lettem a Budapest Pride egyik sajtószóvivője. Emlékszem, Tarlós Istvánt akkor a margitszigeti szökőkút átadásán kérdezte meg egy újságíró: részt fog-e venni a Pride-on. A főpolgármester ennyit válaszolt: Mi az a Pride? Budapest főpolgármestere 2013-ban nem tudta, hogy mi az a Pride. 2015-ben már tudja, hogy mi az, csak azt nem érti, mire jó.

  • Nem vagyunk másodrendű állampolgárok!

    Idén is belvárosi helyszínről indul és világörökségi környezetben kerül megrendezésre július 11-én a Budapest Pride Felvonulás.  Az esemény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) embereket érő mindennapi kirekesztésre, valamint a homofób és transzfób politikai közbeszéd kártékony hatásaira.

  • Budapest Pride: a gyűlöletkeltés visszataszító!

    Tarlós István és a kormányzat szerint mindenki, aki kisebbségben van, visszataszító. Visszataszító a roma, visszataszító a szegény, visszataszító a hajléktalan, visszataszító a menekült, visszataszító a karriert építő nő, visszataszító a határozott nő, visszataszító a drogfogyasztó, visszataszító a kerekesszékekel közlekedő, a fogyatékkal élő, visszataszító a civil, visszataszító a leszbikus, a meleg, a biszexuális, a transznemű, a queer ember! 