Tagszervezeteink hírei
Öt szervezet a Kúrián támadja meg a szivárványos felvonulás megtiltását
Bíróságon támadják meg a jogvédők az LMBTQI-tüntetés megtiltását. A céljuk az, hogy a tiltás alapjául szolgáló márciusi törvénymódosítást, ami a gyermekvédelem ürügyére hivatkozva a gyülekezési jog felszámolását célozza, bíróság ítélje meg. A jogorvoslati eljárás mellett az idei Budapest Pride Felvonulás a kormányzati megfélemlítés ellenére meg lesz rendezve június 28-án.
Megtiltották a szivárványos felvonulást Budapesten, mert túlságosan „hasonlít a Pride-ra”
2025. június 1-jére öt emberi jogi szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány (a Budapest Pride alapítványa) és a Társaság a Szabadságjogokért – békés vonulást tervezett az Andrássy úton.
Hiába a Lex Pride, az Andrássy úton ma lobogott a szivárványos zászló!
Homofóbia, bifóbia és transzfóbia ellen és a szabad gyülekezésért vonult fel négy civil szervezet ma délután Budapesten az Andrássy úton. A rendőrség tudomásul vette és biztosította a tüntetést.
Feketelistákból még nem épült ország
A kormánypárt keddi törvényjavaslata egy autoriter kísérlet a hatalom megőrzésére. Célja, hogy elhallgattasson minden kritikus hangot, és felszámolja a magyar demokrácia maradékát is. A törvénytervezet minden eddiginél súlyosabb támadás a még megmaradt független intézményekkel szemben: nem csak a civil szervezetek és a média ellen irányul, de veszélyt jelent cégekre és magánszemélyekre is, gyakorlatilag mindenkire, aki egy szabad és demokratikus országban szeretne élni.
Magyarország kitűnően teljesít: történelmi mélyponton az LMBTQI jogok védelme hazánkban
Az európai LMBTQI szervezeteket tömörítő ILGA-Europe nyilvánosságra hozta ma a szexuális és nemi kisebbségek jogainak érvényesülését mérő Rainbow Map-et: Magyarország idén a 37. helyen szerepel, Grúzia mellett leginkább itt romlott az LMBTQI jogok védelme egész Európában a tavalyi év során. Összehasonlításképpen: 2012-ben Magyarország még a 9. helyen állt a vizsgált 50 európai állam listáján, megelőzve például Ausztriát, Dániát vagy Luxembourgot, mára már mélyrepüléssel a 37. helyre csúszott.
Szerinted kié legyen a 20. Háttér-díj?
Szerinted ki az a személy Magyarországon, aki a legtöbbet tette a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex emberekért, valamint az LMBTQI közösségért? A Háttér Társaság 2005 óta adja át a Háttér-díjakat azon személyeknek (vagy csoportoknak, projekteknek), akik sokat tettek a magyarországi LMBTQI közösségért. A díjakat első alkalommal a Háttér Társaság tizedik születésnapján nyújtottuk át, az Aranytíz Művelődési Házban. Azóta hagyományosan a Budapest Pride megnyitóján adjuk át a díjakat.
Bíróság: az Alaptörvényre hivatkozva sem tagadható meg a bejegyzett élettársoktól a családi pótlék
Ismét bírósághoz kellett fordulni annak érdekében, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő ügyfelünknek elismerjék a házastárssal azonos jogosultságát a közösen nevelt gyermekek után járó családi pótlékra. A Háttér Társaság ügyfele párjával három gyermeket nevel, kettőjüknek a vérszerinti édesanyja a bejegyzett élettársa. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény utalószabálya alapján ügyfelünk benyújtotta a családi pótlék iránti kérelmet mindhárom gyermek után.
Egyre több eljárás indul külföldi PrEP rendelés miatt
2024-ben már legalább 16 esetben indítottak eljárást a hatóságok a PrEP céljára is használt készítmények kapcsán. A külföldről rendelt, engedély nélküli készítmények esetén büntető- vagy szabálysértési eljárás is indulhat, ezért fontos hogy csak magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező készítményt rendeljünk.
Az Európai Bíróság: igenis helyesbíteni kell a transz emberek nemét a hazai nyilvántartásokban
Az EUB mai döntése alapján a GDPR arra kötelezi a magyar hatóságokat, hogy helyesbítsék a nemi identitásra vonatkozó személyes adatot, amennyiben az pontatlan, vagyis minden olyan esetben, amikor a transz emberek társadalmi valósága és nemi identitása eltér a születéskor rögzített nemüktől. Az erre irányuló eljárás hiánya a magyar jogban nem mentesíti az államot az EU-jog alapján fennálló kötelezettsége alól.
A Fidesz szerint az ember férfi vagy nő, ebben a sorrendben
Megérkezett a „gránitszilárdságú” Alaptörvény tizenötödik módosítása, ami tovább sanyargatja a magyar transznemű embereket. Ha eddig nem lettek volna elég nehezek a mindennapjaik, egy újabb módosítóval a Fideszes politikusok a nemi identitás szerinti megkülönböztetés és zaklatás tilalmát is törölnék az egyenlő bánásmódról szóló törvényből.