Tagszervezeteink hírei

  • A nem-bináris plüssbölény kirakatba helyezését is korlátozza a kormány

    Már nemcsak a könyvek és filmek, de bármely olyan termék kirakatba elhelyezését, közszemlére tételét tiltja a jogszabály, amelynek kialakítása, külseje vagy csomagolása a transzneműséget vagy a homoszexualitást jeleníti meg. 

  • Elindult az új, LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak támogatására fókuszáló projektünk

    A 2024 márciusától 2026 februárjáig tartó projektet spanyol, olasz, litván, szlovén, illetve görög partnerekkel valósítjuk meg. A Háttér Társaság Jogi Programja már 2022 óta dolgozik együtt azokkal a civil szervezetekkel és akadémiai intézményekkel, akikkel most új kétéves projektbe kezdtünk bele. 

  • Megerősített civil-állami együttműködés a gyűlölet-bűncselekmények leküzdésére

    A Háttér Társaság több állami szervvel, köztük a rendőrséggel, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel és az Áldozatsegítő Központokkal működik együtt azért, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásban ezentúl megjelenjen az áldozatközpontú és interszekcionális megközelítés is.  

  • Érzékeny tartalom: újabb megbélyegző kormányzati lépés

    A kormány ismét úgy módosítaná a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet, hogy az újabb támadást jelent a szexuális és nemi kisebbségek emberi jogai ellen. Ez ugyanaz a rendelet, amely alapján a „homoszexualitást, születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását megjelenítő és népszerűsítő terméket” csak a többi terméktől elkülönítve, illetve lefóliázva lehet csak árusítani, és akkor is csak iskoláktól távol.

  • Az LMBTQI emberek egészsége az EU magas szintű munkacsoportja napirendjén

    Egyesületünk is részt vett az Európai Bizottság Megkülönböztetés-mentességgel Foglalkozó Magas Szintű Munkacsoportja LMBTIQ Alcsoportjának 2024 márciusi ülésén Brüsszelben.

  • Bátorságot és múltat ünneplő queer művészeti kiállítás és aukció nyílt Budapesten

      Queer hősök, queer művészet, queer történelem címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Madhouse-ban. A kiállítás a 12. LMBT Történeti Hónap részeként rendezik meg, március 31-ig látogatható, a Madhouse (Budapest, Anker köz 1-3, 1061) nyitvatartási idejében. A kiállításhoz kapcsolódó online aukció március 31-ig tart. Az első napokban már 300.000 felett jár az adományok összege.

  • Csoportvezetőt/facilitátort keres a Chill csoportunk!

    A Háttér Társaság HIV/STI programja pályázatot hirdet csoportvezető/facilitátor feladatkör betöltésére. Feladatkör: A Háttér Társaság Chill nevű sorstárs csoportjának szakmai vezetése, facilitálása. A Chill csoport célja, hogy biztonságos, ítélkezés mentes közeget teremtsen mindazoknak, akik a szexuláis együttléteik során használt különböző szerek alkalmazását szeretnék csökkenteni vagy elhagyni. Egy találkozón az átlagos létszám 4-8 fő. Időtartam: 2024. április 17 – határozatlan idejű

  • Ismét arra kérünk, hogy töltsd ki az EMIS-t, az európai férfiak, akik férfiakkal szexelnek internetes kérdőívet

    Az EMIS (European MSM Internet Survey), 2010-hez és 2017-hez hasonlóan ismét egy több országra kiterjedő, több nyelven zajló, anonim online felmérés meleg, biszexuális és más férfiakhoz vonzódó vagy velük szexuális kapcsolatot létesítő (men who have sex with men; MSM) cisz- vagy transz férfiak körében. Ugyanakkor az EMIS felmérések történetében először arra kérjük a férfiakhoz vonzódó vagy férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő transz nőket és nem-bináris személyeket is, hogy szintén vegyenek részt a kérdőív kitöltésében.

  • Jelölj te is a 2024-es Háttér-díjra!

    Szerinted kié legyen a 19. Háttér-díj? Csatlakozz hozzánk, és ünnepeljük azokat, akik kitartó munkájukkal és elkötelezettségükkel hozzájárulnak az LMBTQI közösség életéhez! Büszkén hirdetjük meg idén is a Háttér-díj jelölési felhívását, ahol lehetőséged van arra, hogy kiválaszd, ki tette szerinted a legtöbbet az LMBTQI közösségért Magyarországon 2023-ban. Ha ismersz valakit, aki az elmúlt évben kimagasló módon támogatta és képviselte az LMBTQI közösséget, most itt az idő, hogy kifejezd elismerésedet! 

  • Jelölj te is a 2024-es Háttér-díjra!

    Szerinted kié legyen a 19. Háttér-díj? Csatlakozz hozzánk, és ünnepeljük azokat, akik kitartó munkájukkal és elkötelezettségükkel hozzájárulnak az LMBTQI közösség életéhez! Büszkén hirdetjük meg idén is a Háttér-díj jelölési felhívását, ahol lehetőséged van arra, hogy kiválaszd, ki tette szerinted a legtöbbet az LMBTQI közösségért Magyarországon 2023-ban. Ha ismersz valakit, aki az elmúlt évben kimagasló módon támogatta és képviselte az LMBTQI közösséget, most itt az idő, hogy kifejezd elismerésedet!