Tagszervezeteink hírei

  • Projektkoordinátort keresünk!

    A Háttér Társaság pályázatot hirdetprojektkoordinátor feladatkör betöltésére. Feladatkör: A transznemű emberek munkaerőpiaci integrációját segítő projekt megvalósítása, ennek keretében: jó gyakorlatok összegyűjtése, útmutatók összeállítása a nemzetközi partnerekkel együttműködésben, képzés szervezése munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek munkatársai részére, az egyesület vállalati partnerekkel folytatott munkájának támogatása. Időtartam: 2019. január 21. – 2020. szeptember 30.

  • Képes beszámoló az LMBTQI a gyerekem! közösségi napról

    Több, mint százan vettek részt a második családi közösségi napunkon 2018. november 17én, ahol a “Szülők a szivárvány alatt” című kiadványt is bemutattuk. Az “Itt vagyunk! projekt keretében szervezett programnak a Bálint Ház adott otthont. Az eseményen ismét lehetőség nyílt beszélgetésre az “LMBTQI a gyerekem!” című kisfilm szereplőivel. Erre nagyon sokan voltak kiváncsiak, így a teltház mellett vetítettük. A “Szülők a szívárvány alatt” című kiadványt is bemutattuk, amit innen lehet letölteni.

  • Bíróság is kimondta: nem tilthatók ki az LMBTQI-csoportok az Új Nemzedék közösségi terekből

    Az Új Nemzedék Központ beperelte az Egyenlő Bánásmód Hatóságot azért, hogy továbbra se kelljen a Szegedi LMBT Közösségért Csoport és más LMBTQI-szervezetek programjait befogadnia. Vesztettek.

  • Nem csatlakozhat a Családok Évéhez az LMBTQI embereknek és családtagjaiknak szóló rendezvény

    A Háttér Társaság a családon belüli elfogadással kapcsolatban szervez közösségi napot. A Családbarát Ország Nonprofit Kft., majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem járult hozzá, hogy az esemény csatlakozzon a Családok Évéhez.

  • Hivatalos: a HIV-vel élők érdekeit is képviseljük

    A HIV-vel élők emberi és állampolgári jogainak védelmét és érdekképviseletét is ellátjuk. 2018. szeptember 20-án a bíróság elfogadta a Háttér Társaság Alapszabályának 2017 májusi módosítását. Ezzel hivatalossá vált korábbi döntésünk. 

  • Támogató szülőket, családtagokat keressünk videóhoz és kiadványhoz

    LMBTQI személyek tettrekész szüleit és hozzátartozóit keressük, akik szívesen megosztanák történeteiket. Hogyan élték meg szülőként a gyerekük előbújását? Milyen félelmeik, kérdéseik voltak? Hogyan váltak elfogadóvá? Hogyan beszélnek másoknak gyermekükről? Ezer és ezer történet, ami fontos lehet más szülőknek is. Segíthetnek nekik az elfogadásban és segíthetnek megoldást találni problémáikra. Sőt már önmagában azáltal is hasznosak lehetnek, hogy olyan élethelyzeteket mutatnak be, amibe bármely LMBTQI ember vagy családtagja kerülhet. 

  • Támogató szülők és családtagok történeteit keressük!

    LMBTQI személyek tettrekész szüleit és hozzátartozóit keressük, akik szívesen megosztanák történeteiket. Hogyan élték meg szülőként a gyerekük előbújását? Milyen félelmeik, kérdéseik voltak? Hogyan váltak elfogadóvá? Hogyan beszélnek másoknak gyermekükről? Ezer és ezer történet, ami fontos lehet más szülőknek is. Segíthetnek nekik az elfogadásban és segíthetnek megoldást találni problémáikra. Sőt már önmagában azáltal is hasznosak lehetnek, hogy olyan élethelyzeteket mutatnak be, amibe bármely LMBTQI ember vagy családtagja kerülhet. 

  • Teszteld a tudásod és állítsuk meg együtt az erőszakot!

    Felmérések szerint a magyar LMBT emberek 16 százaléka vált élete során szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt erőszak áldozatává. Mégis évente csak pár tucat ilyen ügy jut el a rendőrséghez. Kampányba kezdtünk, hogy együtt állítsuk meg az erőszakot.

  • A HIV-centrumokban már Magyarországon is elérhető a PrEP

    A HIV-fertőzöttek gondozását végző magyarországi kórházak tájékoztatása szerint ezen intézményekben térítési díj ellenében már elérhető a HIV gyógyszeres megelőzése (PrEP). A Szent László Kórház főorvosa szerint fontos lenne más hozzáférési csatornákat is biztosítani.

  • Az ELTE gólyáival beszélgettünk az LMBTQIA jogokról

    A Háttér Társaság idén is részt vett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar gólyáinak szervezett Orientációs Napokon. A program során a hallgatók betekintést nyerhettek az LMBTQI jogokba és szervezetünk munkájába is.