Tagszervezeteink hírei

  • Sajtóközlemény – UNI-FORM: új bejelentő felület homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmények áldozatai és tanúi számára

    2017. szeptember 28-án, az Európai Parlamentben tartott konferencián indítja el a gyűlölet-bűncselekmények bejelentésére szolgáló és információkat tartalmazó új telefonos alkalmazását és webes felületét az európai leszbikus, meleg, biszexuális transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) civil szervezetekből álló UNI-FORM hálózat. A projektben magyar részről a Háttér Társaság vesz részt.

  • Jogászhallgatókkal beszélgettünk

    Egyesületünk idén is részt vett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar gólyáinak szervezett Orientációs Napokon, ahol a jogászhallgatók megismerkedhettek az LMBTQI jogok témájával és szervezetünk munkájával. Második alkalommal vett részt egyesületünk az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar gólyáinak szervezett Orientációs Napokon. Az esemény célja megismertetni a frissen bekerült hallgatókat a Kar működésével, és bepillantást engedni a jogász, kriminológus és politológus hivatásokba, karrierutakba.

  • Állásfoglalás: Maradunk civilek és folytatjuk!

    Kétszeri halasztás után június 13-án az Országgyűlés elfogadta a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényt. A Civilizáció kampányban együttműködő civil szervezetek sokasága fenntartja: ez a törvény felesleges, megbélyegző és káros.  

  • Önkénteseket keresünk: Iskolai tapasztalatok kutatás

    A Háttér Társaság 2017 nyarán kutatást folytat az LMBTQI fiatalok iskolai tapasztalatairól. Önkéntesként te is bekapcsolódhatsz a munkába. Magyarországon sosem készült még olyan nagymintás kutatás, amely az LMBTQI fiatalok iskolai tapasztalatait tárja fel. Bár 2010-es LMBT Kutatásunk során tettünk fel kérdéseket az iskolai tapasztalatokra vonatkozóan, a kérdőívet bármilyen életkorú emberek kitölthették, így sokan évekkel, évtizedekkel ezelőtti iskolai tapasztalataikról számoltak be.

  • Megugrott az azonos nemű párok gyermekvállalásának támogatottsága Magyarországon

    Nyolc év alatt közel másfélszeresére nőtt azoknak a száma Magyarországon, akik kifejezetten támogatják az azonos nemű párok örökbefogadását – derül ki abból a reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet május 17-e, a Homofóbia, Transzfóbia és Bifóbia Elleni Világnap alkalmából tett közzé a Háttér Társaság.

  • Online gyűlöletbeszéd a közösségi médiában: lezárult kutatásunk első fázisa

    Ez év márciusától május elejéig egyesületünk az Európai Bizottság megbízásából a közösségi médiában megjelenő gyűlöletbeszédet monitorozó projekten dolgozott. A meghirdetett monitorozó munkára 30 önkéntes jelentkezett.

  • Kit jelölnél az idei Háttér-díjra? Írd meg nekünk, ki tette a legtöbbet az LMBTQI közösségért!

    Szerinted ki az a személy Magyarországon, aki a legtöbbet tette a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális emberekért, valamint az LMBTQI közösségért? Idén is meghirdetjük a Háttér-díj jelölési felhívását. Nevezz meg olyan személyt, aki szerinted érdemes a díjra! Jelölési határidő: 2017. május 22.

  • 22 éves a Háttér Társaság – koccints velünk az Ankertben!

    Magyarország legnagyobb és legrégibb LMBTQI szervezeteként számos okunk van ünnepelni az elmúlt két évtizedet! Nem csak a nosztalgiáé lesz a főszerep, a jövőbeli terveinket is szeretnénk megosztani veletek, és persze a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk!  Gyertek, és koccintsunk a Háttérre! Rövid beszédek és videos múltidézés után zene 23 óráig, amikor a VIBE csapata folytatja az estét queer bulival! Hogyan támogathatsz minket?

  • Bíróság: a magyar államnak is el kell ismernie a külföldi melegházasságokat bejegyzett élettársi kapcsolatként

    A külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként kell elismerni – mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A pert egy Belgiumban élő amerikai-magyar leszbikus pár indította, akik ott kötöttek házasságot, de annak hazai anyakönyvezését a magyar hatóságok megtagadták. Képviseletüket a Háttér Társaság ügyvédje látta el.

  • Civiltörvény: nincs miről egyeztetni

    Az Igazságügyi Minisztérium mára meghívott néhány civil szervezetet az elnevezése szerint a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény egyeztetésére. A gesztus komolytalanságát jelzi, hogy a minden szempontból elfogadhatatlan törvényjavaslat parlamenti vitája egy nappal a minisztériumi tárgyalás előtt megkezdődött. A meghívott civil szervezetek álláspontja a találkozó után is változatlan: nem tartják vitaalapnak, így elutasítják a törvényjavaslatot.