Tagszervezeteink hírei

  • Varsóban tartott találkozóval indult új projektünk a gyűlölet-bűncselekmények áldozatairól

    2015. február 19-22. között Varsóban tartotta projektindító találkozóját a HateNoMore című új nemzetközi projektünk, amely a gyűlölet-bűncselekmény áldozatok szükségleteinek érvényesítését tűzi ki céljául. 

  • Nyerj jegyet a Frankofón Filmnapokra

    Játssz velünk, és nyerj jegyet a Frankofón Filmnapokra! A jó választ beküldők között François Ozon új filmjére, Az új barátnőre, valamint a Görög vendégszeretet című filmre lehet jegyet nyerni. A feladat a következő:

  • Személyes segítés már SKYPE-on keresztül is

    A Háttér Társaság Személyes Segítő Szolgálata örömmel tájékoztatja az érdekelteket, hogy 2015. február 1-étől lehetővé vált a mentálhigiénés programjának SKYPE csatornán keresztüli elérhetősége. Az ülés lebonyolításához elég egy számítógép, internetkapcsolat (lehetőleg minél nagyobb sávszélességű), a SKYPE program, és egy felhasználói fiók. A szükséges interjú után a Kliens már saját otthonában kommunikálhat a Segítőjével. (Fontos szabály viszont, hogy mindkét fél biztosítsa az ülés zavartalanságát, azzal, hogy nyugodt körülményeket teremt.)

  • Gyakornokok a Háttérben

    A Közép-európai Egyetem két emberi jogok szakos diákja kezdte meg gyakornoki munkáját egyesületünknél.  A Háttér Társaság fontos feladatának tekinti, hogy hozzáráljunk az LMBTQI emberekkel kapcsolatba kerülő szakemberek szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatos tudásának bővítéséhez, az LMBTQI emberekkel kapcsolatos elfogadó hozzáállás kialakításához. Ennek érdekében rendszeresen szervezünk továbbképzéseket szakemberek részére, és fogadunk különböző felsőktatásban tanuló diákokat gyakornoki programunk keretében. 

  • Új projektünk fókuszában a leszbikus és transz nők elleni családon belüli és randierőszak

    2015 februárja és 2016 januárja között egyesületünk az Európai Bizottság támogatásával nemzetközi kutatási és tudatosságnövelő programot valósít meg a leszbikus és transz nőket érő családon belüli és randierőszak témájában.

  • Kreatív pályázatunk nyertese: Ábel Tamás üvegtervező művész

    A Háttér Társaság 2014 nyarán meghirdetett kreatív pályázatának nyertese: Ábel Tamás üvegtervező művész. 4000gr tolerance címet viselő pályamunkáját találta legjobbnak a zsűri.

  • Önkénteseket keres az LMBT Történeti Hónap (2015. január 31. – február 28.)

    Az LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) Történeti Hónap Európa-szerte azért jön létre minden év februárjában, hogy segítse az LMBT emberek életének, kultúrájának megismerését és a történelem (újra)felfedezését az ő perspektívájukból. Idén Magyarország immár harmadik alkalommal csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez saját művészeti, kulturális, társadalmi rendezvénysorozattal, melyet a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Háttér Társaság koordinál. A programsorozat megvalósításához a következő feladatkörökben van szükségünk önkéntesekre:

  • Nagy érdeklődés mediációs képzésünk iránt

    Január 17-18-án sikerrel lezajlott a Litigious Love c. projektünkhöz kapcsolódó, az azonos nemű párok mediációjával foglalkozó képzésünk, amelyen 26 jogász és mediátor vett részt. Az Azonos nemű párok jogvitáinak mediációja c. kétnapos képzést az Országos Mediációs Egyesülettel és a Rézler Gyula Mediációs Intézettel közösen hirdettük meg. Célja az volt, hogy felkészítse a mediáció iránt érdeklődő szakembereket, hogy milyen sajátosságok jellemzik az azonos nemű párok mediációját. 

  • Egészségfórumok Budapesten és öt nagyvárosban

    Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen és Szegeden tartunk fórumokat a leszbikus, meleg, biszexuális és queer emberek egészsésügyi ellátással kapcsolatos tapasztalatairól LMB Egészség Kutatás c. projektünk keretében. 

  • Képzés: Azonos nemű párok közötti jogviták mediációja

    A Háttér Társaság, az Országos Mediációs Egyesülettel és a Rézler Gyula Mediációs Intézettel együttműködésben meghívja Önt az azonos nemű párok mediációjával foglalkozó kétnapos képzésére. Képzés leírása: