Tagszervezeteink hírei
Sajtóközlemény – Elmarasztalta a fürdőt az EBH a meleg pár zaklatásáért
Megállapította a szexuális irányultságon alapuló jogsértést és megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) abban az ügyben, amelyet egy meleg pár indított az egyik budapesti gyógyfürdő ellen.
Filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Brit Nagykövetség szervezésében
Harmadik alkalommal szervezett Emberi Jogi Filmnapot a Brit Nagykövetség Budapesten. Idén az Egymásra nézve című leszbikus témájú filmet is levetítették. A filmet kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen egyesületünk munkatársa is részt vett. 2013. március 19-én harmadik alkalommal rendezte meg az Emberi Jogi Filmnapját a Brit Nagykövetség. A filmnap során roma, zsidó és LMBT témában vetítettek filmeket, amelyet kerekasztal-beszélgetések követettek.
Menekültek és áldozatok jogai az ILGA képzésének napirendjén
A nemrégiben elfogadott, LMBT szempontból kiemelten fontos EU-s irányelvek kapcsán szervezett képzést az ILGA-Europe ernyőszervezet Brüsszelben 2013. április 19-20-án.
Sajtóközlemény – Előítélet (nem) számít!?
A rendőrség nem veszi figyelembe, hogy antiszemita előítélettől indíttatva bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét, így nem gyűlölet-bűncselekmény, hanem csak testi sértés miatt nyomoz. Holott a jog erősebb védelmet biztosít a rasszista, antiszemita és homofób bűncselekmények áldozatainak. Úgy tűnik, a jogalkalmazás viszont nem így tesz.
Konferencia a gyűlölelet-bűncselekményekről
2013. április 19-én „A gyűlölet-bűncselekmények – elmélet és gyakorlat” címmel konferenciát rendez a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport a Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatával és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkalmazott Rendészettudományi Tanszékével együttműködésben.
Kerekasztal-beszélgetés a sérülékeny menedékkérőkről
Egyesületünk is részt vett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által szervezett, sérülékeny vagy kiszolgáltatott helyzetben lévő menedékkérőkkel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen 2013. március 7-én.
Nonprofit menedzsment tréning
A tavalyi év decemberében és idén március elején tartottunk nonprofit menedzsment tréninget néhány magyarországi LMBT szervezetnek, ahol számos hasznos információt sikerült átadnunk a vidéken alakult szervezeteknek. Az OSI támogatásával lévő projekt tavasszal folytatódik.
ENSZ regionális konferencia az LMBT jogokról
2013. március 26-án Párizsban európai regionális konferenciát tartottak a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek jogairól. A konferenciasorozat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának idén nyárra tervezett új határozatát készíteti elő.
A Háttér is csatlakozott az alaptörvény-módosítás elleni tüntetésekhez
Az Országgyűlés kormánypárti többsége március 11-én, hétfőn elfogadta az alaptörvény ún. negyedik módosítását. Még a szavazás előtt, múlt szombaton civil szervezetek tiltakoztak, melyhez a Magyar LMBT Szövetség és azon belül a Háttér is csatlakozott. A hétfői tüntetésen pedig Hanzli Péter, a Magyar LMBT Szövetség aktivistája, egyben Egyesületünk ügyvivője is beszédet mondott.
Sajtóközlemény – Volt hatása a Magyar Hírlap elleni civil felhívásnak
A civilek által megkeresett tizenöt cégből öten is azt válaszolták, a jövőben nem kívánnak hirdetni a Magyar Hírlapban. Az állami cégeknek viszont egyike sem reagált megnyugtatóan.