Tagszervezeteink hírei
JOGERŐS: DISZKRIMINÁLT A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A BUDAPEST PRIDE 2012-ES BETILTÁSÁVAL
2014. szeptember 18-án meghozott jogerős ítéletével a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is megállapította: szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amikor 2012 áprilisában a közlekedés ellehetetlenülésére hivatkozva megtiltotta a Budapest Pride felvonulást.
Felhívás: Európa jövője nem lehet a gyűlöleté! – Kormányzati állásfoglalás
2014. október 3. és 5. között Budapesten a „The National Policy Institute” nevű amerikai szervezet orosz és magyar meghívottakkal „Európa Jövője” címmel konferenciát szervez. Az NPI egy, a fehér faj felsőbbrendűségét nyíltan hirdető, a fajelmélet mellett kiálló és a fajvédelmet szorgalmazó szervezet.
Egyesületünk a Tilos Rádióban
A Tilos Rádió Drágám, hol a vacsorám c. műsorában egyesületünk egyik tagja beszél az immár 15 éves Labrisz Leszbikus Egyesületről, a Melegség és megismerés iskolai programról valamint Norvég pályázatunkról.. A Tilos Rádió Drágám, hol a vacsorám c. műsorában egyesületünk egyik tagja beszél az immér 15 éves Labrisz Leszbikus Egyesületről, a Melegség és megismerés iskolai programról valamint a Norvég pályázatunkról. A beszélgetés 2014. 09.17-én volt és 1.07-től kezdődik.
Szivárvány zumba
Kifejezetten melegeknek és barátaiknak szóló zumba tanfolyam indul. A szervezők szeretnének aktív szerepet vállalni az LMBTQ közösség szervezésében, sportolási és ismerkedési lehetőséget teremtve ezzel. Kifejezetten melegeknek és barátaiknak szóló zumba tanfolyam indul. A szervezők szeretnének aktív szerepet vállalni az LMBTQ közösség szervezésében, sportolási és ismerkedési lehetőséget teremtve ezzel. Pörgös latin zenék, egyszerű, szórakoztató koreográfiák, erősödő izmok.
Nem közölte az Index a Labrisz álláspontját az egyesületet ért vádak kapcsán
Az index.hu-n tegnap 10:10 perckor megjelent, Kehi: Nem kértük a NANE önkénteseinek a neveit című cikk a Labrisz Egyesületet a futó NCTA-projekt kapcsán kehis forrásokra hivatkozva homályos vádakkal illeti.
‘Roma vagyok, nem életforma’ – zárás
Elérkezett utolsó szakaszához a ‘Roma vagyok, nem életforma!’ elnevezésű képeslap kampány.. Elérkezett utolsó szakaszához a ‘Roma vagyok, nem életforma!’ elnevezésű képeslap kampány.
A KEHI AZ ÖNKÉNTESEK SZERZŐDÉSEIT KÉRTE…
…abban az e-mailben, amelyet szeptember 4-én, 15:12-kor adatszolgáltatás tárggyal küldött Egyesületünknek. Az Egyesület a megadott határidőben, szeptember 8-án válaszolt a hivatal megkeresésére. Válaszunkat, a hivatal e-mailjével együtt a csatolmányban elolvashatják.
Szivárványcsaládokért Alapítvány
A Szivárványcsaládokért Alapítvány célja, hogy ismeretterjesztő és közösségépítő programokkal, kiadványokkal, interaktív honlappal támogassa azokat, akik a gyermekvállalás gondolatával barátkoznak vagy már gyermeket nevelnek.
A Labrisz újság 1997-1998-as számai
Az alább közölt lapszámok elkészülése szorosan kapcsolódik az Egyesület történetéhez. A fénymásolt fanzine-ok megjelenését az újság szerkesztői és olvasói közti személyes találkozás követte, amelyből a rendszeressé váló a Labrisz-estek és ennek nyomán a Labrisz Leszbikus Egyesület 1999-es hivatalos megalakulása is kiindult. Az Egyesület megalakulásának közelgő 15 éves évfordulója alkalmából most közzétesszük az archív számokat.
LEVEGŐT! – A LABRISZ LESZBIKUS EGYESÜLET KÖZLEMÉNYE
A Labrisz Leszbikus Egyesület a társadalomra nézve aggaszónak tartja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a civil és társadalmi kapcsolatokért is felelős államtitkára számára az emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetek munkája „az értéktelenséget, felesleges dolgokat közvetíti”.