Dylan Farrow nyílt levele
Forrás: PATENT Egyesület · Eredeti cikk a forrásoldalon
Dylan Farrow nyílt levelének, amelyet a gyerekként átélt szexuális bántalmazásról írt, sehol nem jelent meg magyarul teljes, pontos fordítása. Azért, hogy az angolul nem, vagy kevésbé értő közönség is hozzáférhessen a beszámolóhoz, a PATENT egyesület teljes fordítását itt közöljük (letölthető az cikk alján megjelenő linkre kattintva). Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert ez a levél (mint alább is említjük), kitűnő illusztrációja annak, hogyan megy végbe a gyerekek ellen elkövetett szexuális bántalmazás, milyen hatásai vannak a traumatizációnak, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie az áldozatoknak.Az ügyben sok cikk látott napvilágot, amelyeknek nagy része Farrow és Farrow anyjának szavahihetőségét vitatja. Legutóbb tegnap, Woody Allen tollából láthattunk választ, amely elsősorban Farrow anyjának, Woody Allen volt élettársának, Mia Farrownak a hiteltelenítését célozza, és leszögezi, Allen a továbbiakban nem fog hozzászólni az ügyhöz.A témában megjelent cikkek közül szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánani az alábbi írást Lina Bloom amerikai jogásztól, aki számos szexuális bántalmazás túlélő jogi képviselete során szerzett tapasztalatai alapján hat pontot emel ki, amelyek számára alátámasztják Farrow szavahihetőségét.
http://nakedlaw.avvo.com/crime/six-reasons-dylan-farrow-highly-credible.html
Mivel a cikk angol nyelvű, az alábbiakban kiemelünk néhány pontot, amelyeket saját tapasztalataink alapján is kulcsfontosságúnak találunk:
– Farrownak nem fűződnek érdekei a történtek nyilvánossá tételéhez: nem indít pert kártérítésért, nem vár és nem kér pénzt vagy bármilyen kompenzációt, nem alapoz filmet vagy könyvet a történtekre, aminek a népszerűsítését célozná. A szexuális (és egyéb típusú) bántalmazás túlélőinek gyógyulási folyamatában létfontosságú lépés a hallgatás megtörése, ami a bűntudatot a bántalmazott válláról áthelyezi az elkövetőére. (Ez azonban nem jelenti azt, hogy amikor a bántalmazott pert indít, az csakis érdekből történik, és elvesz a vád hiteléből. Csupán annyit jelent, hogy ebben az esetben nem látható egyéb indíték a levélre, mint a gyógyulás folyamatához szükséges lépés.)
– A bántalmazott gyerek anyjának megvádolása hazugsággal, megtévesztéssel, ha az anya a gyerek védelmére kel, gyakori és sajnos sokszor hatékony stratégia a vádlottak részéről. Dylan Farrow-nak sok alkalma volt rá, hogy visszavonja az állításait, maga az anyja is többször felkínálta neki ezt a lehetőséget. Nehéz elképzelni, hogy ma, felnőtt nőként is a tőle többezer kilométerre élő anyja érdekében folytatná és “egyszer csak előhozná” az “anyja által beléplántált hazugságot”. Az anya annak idején nem emelt vádat, pedig lett volna rá lehetősége; megelégedett azzal, hogy a gyerekeit biztonságban tudhatta, és nem tette ki Farrowt gyerekként a további bírósági hercehurcának.
– A feltételezett elkövetőről, Woody Allenről közismert, hogy régóta nyilvánít érdeklődést fiatal lányok felé, és ebben semi kivetnivalót nem talál. Erre példát találhatunk filmjeiben és a magánéletében is; Farrow nővérével, Soon-Yi-vel, akivel végül összeházasodott, még a lány tinédzserkorában kezdett szexuális viszonyt.
– Az, hogy nincs bírósági ítélet, nem jelenti azt, hogy a bűcselekmény nem történt meg. A jogrendszer szisztematikusan megbukik, amikor a szexuális bánalmazás áldozatairól van szó, főleg ha az áldozat gyerek, a megvádolt személynek pedig hatalma van és nagy népszerűségenk örvend. Húsz évvel ezelőtt, amikor az ügy először felszínre került, ez még inkább jellemző volt, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó szervek nem voltak megfelelőek a szexuális bántalmazás gyermekáldozatainak érdekképviseletére.
– A Farrow beszámolójában leírt elemek (ld. a levél fordítását) az apja feléje tanúsított magatartásáról és a trauma következményeiről (pl. viszolygás egyes tárgyaktól, amelyek az abúzus során látottakat idézik fel) mintapéldái a szexuális bántalmazás jellemzőinek. Hétévesek nem fantáziálnak az apjukkal létesített viszonyról; ha fantáziálnának is, nem tudhatják, hogy mik a szexuális bántalmazás tipikus elemei és módjai, amelyek teljesen összhangban vannak Farrow beszámolójával.
Végezetül hadd hívjuk fel a figyelmet arra a diszkrepanciára, ami a gyerekeket (és sok esetben a nőket) érő bántalmazás általános diskurzusát övezi: a kettős mércére, ami a megvádolt elkövető ártatlanságának vélelmét követeli, miközben ugyanezt a vélelmet nem adja meg a gyermeknek és az őt védő-képviselő anyának, akikről viszont az alapvető feltételezés a bűnösség vélelme, a hamis vádaskodás, hamis tanúskodás, becsületsértés vádja. A feltételezett elkövető ártatlan, míg bizonyítva nincs, hogy bűnös; a feltételezett áldozat bűnös, amíg bizonyítva nincs, hogy ártatlan.
Mindez méginkább problematikus annak fényében, hogy a statisztikák az ilyen ügyek esetében elenyésző mértékű hamis vádat, és többszörös látenciát mutatnak. (Látencia: nyilvánosság/bíróság elé nem hozott, de elkövetett bűncselekmény.)
