Éveken át titkolta a kormányhivatal, hány transznemű ember kérte nemének jogi elismerését
Forrás: Háttér Társaság · Eredeti cikk a forrásoldalon
Évi néhány tucat esetben kérték transzneműek 2020 előtt, hogy nemüket és nevüket hivatalosan is megváltoztathassák – derült ki Budapest Főváros Kormányhivatala közérdekűadat-igénylésre adott válaszából. A válaszért évekig kellett pereskednie a Háttér Társaságnak.
Magyarországon 2020 előtt a transznemű embereknek lehetőségük volt orvosi szakvélemény birtokában nemüket és nevüket hivatalos irataikban megváltoztatni. 2020 márciusában ugyanakkor Semjén Zsolt a COVID-járvány első hullámának csúcspontján, egy salátatörvénybe rejtve, bármifajta társadalmi vita nélkül olyan törvénymódosítást terjesztett az Országgyűlés elé, amely ellehetetlenítette a nem jogi elismerését. Az ún. 33. § 2020. májusi elfogadása óta a transznemű emberek kénytelenek olyan iratokkal élni, amelyek nem tükrözik nemi identitásukat, megjelenésüket, így kénytelenek felfedni transz státuszukat minden olyan helyzetben, ahol igazolni kell magukat. Ez hátrányos megkülönböztetés, zaklatás vagy akár erőszakos támadások kockázatával jár.
2021-ben a Háttér Társaság közérdekűadat-igényléssel fordult Budapest Főváros Kormányhivatalához (BKFH), hogy megtudja: a tiltást megelőző években hány kérelmet nyújtottak be az érintettek, és abból hányat hagytak jóvá a hatóságok. A BFKH a 2017. januártól kezdődő időszakra kiadta az adatokat, de a 2010 és 2016 közötti adatok kiadását megtagadta arra hivatkozva, hogy ebben az időszakban nem ő volt felelős a kérelmek elbírálásáért. A Háttér Társaság ezt követően a korábban hatáskörrel rendelkező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jogutódjaihoz, az Igazságügyi Minisztériumhoz és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósághoz, majd az anyakönyvi ügyek felügyeletét ellátó Miniszterelnökséghez fordult, azonban ezek egytől egyig elutasították az adatok kiadását azzal az indokkal, hogy a hatáskör módosulásával együtt az iratokat is átadták a megfelelő szerveknek.
A Háttér Társaság végül 2023 augusztusában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, hogy az döntse el, ki kötelezett a közérdekű adatok kiadására: a kérelem benyújtásakor, illetve elbírálásakor hatáskörrel rendelkező állami szerv vagy az az állami szerv, aki a hatáskört később gyakorolta. A NAIH eljárásában a BFKH már nem tagadta, hogy ő lenne köteles az adatok kiadására, ugyanakkor arra hivatkozott, hogy az iratokhoz nem fér hozzá, mivel azt megőrzésre egy külső cégnek adta át. A BFKH úgy érvelt, hogy még ha hozzá is férne az iratokhoz, az iktatórendszerben nem tartotta külön nyilván a nem jogi elismerésére vonatkozó kérelmeket, így a kért adatok előállítására csak nagyszámú papír irat átnézésével lenne képes. Új adatot előállítani nem köteles, márpedig az iratok átnézése és a kérelmek megszámolása ez lenne.
A NAIH alapos vizsgálatát követően 2025 októberében megállapította, hogy a BFKH jogszerűtlenül tagadta meg a kért adatok kiadását, mivel azon az alapon, hogy az adatigénylés teljesítése sok időt venne igénybe, nem korlátozható a közérdekű adatok nyilvánossága. A NAIH azt is hangsúlyozta, hogy a saját és a bíróságok által alkalmazott következetes gyakorlata szerint a papír alapon kezelt, nagyobb mennyiségű adat jogi értékelést nem igénylő kigyűjtése nem minősül új adat előállításának. A NAIH vizsgálatának megállapításai ellenére a BFKH továbbra sem volt hajlandó a kért adatokat kiadni, így a Háttér Társaság a Kollarics és Stánicz Ügyvédi Iroda segítségével pert indított. A Pesti Központi Kerületi Bíróság, majd a Fővárosi Törvényszék mindenben a NAIH-hal értett egyet, és kötelezte a BFKH-t a kért adatok kiadására, aminek az végül eleget is tett.
A BFKH tájékoztatása szerint 2010 és 2020. május 28. (a 33. § hatálybalépése) között összesen 416 transz ember kérelmezte nemének jogi elismerését. 2020. május 29. előtt ezek közül 253 kérelmet hagytak jóvá az illetékes szervek. Miután az Alkotmánybíróság 2021 márciusában kimondta, hogy a 33. §-ban foglalt tilalmat már a folyamatban lévő eljárások esetén is alkalmazni rendelő szabály alaptörvény-ellenes, a hatóságok 64 további olyan kérelmező esetén engedélyezte a nem- és névváltoztatást, akiknek eljárása a 33. § hatálybalépésekor már folyamatban volt.



