Győztünk az Európai Unió bíróságán
Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon
Győztünk az Európai Unió Bíróságán! 5 éve tiltakozunk a 2021-es LMBTQ ellenes propagandatörvény ellen, ami elbukott az Európai Unió Bíróságán. Az LMBTQ-témák média- és oktatási cenzúráját, valamint a Pride tiltást is lehetővé tevő gyermekvédelminek hazudott propagandatörvény elhasalt, most az országgyűlésen a sor, hogy eltörölje a jogsértő törvényt.
Ez a történelmi ítélet a magyarországi LMBTQ-közösség dicsősége.
Támogasd a munkánkat, hogy a többi LMBTQ-ellenes törvényt is a kukába küldhessük!
Történelmi a győzelem, mert az Európai Unió Bírósága először mondta ki, hogy egy tagállam megsértette az EU Alapjogi Chartájában foglalt alapértékeket: az emberi méltóságot, szabadságot, demokráciát, egyenlőséget, jogállamiságot, emberi jogokat, ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is.
A törvényt 2021 júniusában, két héttel a Budapest Pride Felvonulás előtt nyújtotta be és szavazta meg villámgyorsan a fideszes többségű országgyűlés. Civil partnereinkkel közösen négy nap alatt tízezres tüntetést szerveztünk a Kossuth térre, petíciónkat egy hét alatt több, mint 130.000-en írták alá. Nézd vissza a tüntetés legfelemelőbb pillanatait:
Bár a fideszes és jobbikos országgyűlési képviselők megszavazták a súlyosan diszkriminatív jogszabályt, elhatároztuk: addig nem állunk meg, amíg a történelem szemétdombjára nem kerül az orosz típusú cenzúratörvény. Igen hamar jött az első nemzetközi siker: az Európai Bizottság elindította a kötelezettszegési eljárást, és bíróságon támadta meg a törvényt.
A következő célunk az volt, hogy minél nagyobb többséget sorakoztassunk fel a törvényt ellenzők oldalán. Hazai és nemzetközi civil partnerekkel közösen azért kampányoltunk, hogy minél több európai uniós tagállam csatlakozzon a propagandatörvény elleni bírósági eljáráshoz. Európa-szerte több, mint 50 LMBTQ civil szervezetet vontunk be, levélíró kampányokban vettünk részt, személyesen találkoztunk Belgium miniszterelnök-helyettesével és számos EU-s vezetővel, hogy elvigyük a magyarországi LMBTQ-ellenes jogsértések hírét. A mozgósítási kampányunk olyan sikerrel zárult, amit azóta egyetemen is tanítanak: 2023 tavaszán 15 ország és az Európai Parlament többsége is csatlakozott a cenzúratörvény elleni perhez.
2023-ban indult el a kormányhivatalok könyveket befóliázós gyakorlata, amivel az LMBTQ-témákat vagy karaktereket megmutató könyvek terjesztését akarták hátráltatni. A diszkriminatív jogalkalmazás ellen fóliázós akciókkal tiltakoztunk a Budapest Pride Felvonulás színpadán és a Libriben. 2023 őszén pedig podcastunkban beszéltünk a törvény káros hatásairól jogi-, könyvszakmai-, és emberi jogi szempontból.
2025-ben ezt a hazug propagandatörvény által megfogalmazott cenzúrát használta fel az országgyűlés fideszes többsége az LMBTQ jogegyenlőségi tüntetések, köztük a pride felvonulások betiltására. Soha nem látott hazai és nemzetközi mozgósításunk ismét eredményt hozott: több, mint 350.000-en csatlakoztak a 30. Budapest Pride Felvonuláshoz, óriási politikai vereséget mérve a homofób kormánypártra. Ezzel megszerveztük a magyar történelem legnagyobb tömegtüntetését – 16 fős szervezőcsapattal, 400 elhivatott és bátor önkéntessel. Igyekeztünk minél többet megtenni a menet biztonságáért: 32 országból érkeztek hozzánk delegációk, köztük két kormánytag, 73 EP képviselő, számtalan országgyűlési képviselő és 16 városvezető. Meghívásunkra Budapestre érkezett és kiállt a Pride mellett Hadja Lahbib, az Európai Bizottság Egyenlőségért felelős biztosa, Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Leo Varadkar, Írország nyíltan meleg ex-miniszterelnöke és Nicu Stefanuta EP-alelnök is.
Nézd vissza a történelmi Budapest Pride Felvonulást:
Nemzetközi sajtótájékoztatót szerveztünk Hadja Lahbib egyenlőségi biztos és Karácsony Gergely főpolgármester részvételével. A sajtótájékoztatót követő diplomáciai fogadáson átadtunk Lahbib biztosnak 40.000 aláírást, amelyek a magyarországi pride-ok megvédését követelték az Európai Bizottságtól. A rendezvényen meghívásunkra kiállt a szabad gyülekezés és a pride-ok mellett Yolanda Diaz, Spanyolország második miniszterelnök-helyettese, Ernest Urtasun, Spanyolország kulturális minisztere, Mariëlle Paul, hollandia akkori oktatási minisztere, és Femke Halsema, Amszterdam polgármestere is.
Segíts, hogy folytathassuk az érdekérvényesítő munkát: segítsd adományoddal a mozgalom sikerét:
TÁMOGATOM A BUDAPEST PRIDE-OT!A Pride tiltás mihamarabbi eltörléséért is mozgósítottuk az európai pride-mozgalmat: 17 városban szerveztek értünk tüntetést, rengeteg külföldön élő magyar utazott haza, hogy felvonulhasson a Pride-on, amit az Orbán-kormány nem tudott betiltani.
Ha a magyar országgyűlés nem törli el a propagandatörvényt, az országot bírság megfizetésére is kötelezhetik.
Amikor a propagandatörvényt eltörlik, megy a történelem szemétdombjára a pride-tiltás is. Ez a bírósági ítélet a közös sikerünk, mindannyiunk sikere. Aki aláírta a tiltakozásokat, aki részt vett tüntetéseken, aki részt vett a budapesti vagy a pécsi Pride-on. Aki önkéntesként segítette a tiltakozó LMBTQ-szervezeteket. Aki bármilyen módon felemelte a hangját az LMBTQ-személyek jogfosztásával szemben. Aki felerősítette a mozgalom hangját a közösségi médiában, a munkahelyi vagy családi beszélgetésekben, vagy a közéletben.
Itt az idő, hogy ünnepeljük a mozgalmi sikereket, és emlékeztessük az országgyűlés többségét: az ő feladatuk jogszabályi szinten végrehajtani az Európai Unió Bíróságának döntését. Magyarország leendő miniszterelnöke a kampányban többször megerősítette: a tiszás többségű országgyűlés végre fogja hajtani az EU-s bírósági ítéletet.
Legyél te is részese a rendszerváltásnak: küldd el Magyar Péternek a nyílt levelünket, írd bele saját gondolataidat, érzéseidet, tapasztalataidat. Hangsúlyozzuk az új kormánypárt felé: LMBTQ-jogok nélkül nincs demokrácia!
ÍROK LEVELET!



