Itt vagyunk és Megosztjuk az erőt! – Szeged
Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon
Március 24-én és 25-én egy eseménydús hétvégét töltöttünk Szegeden, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport és a Cifra LMBTQ Közösség Kecskemét aktivistáival. A hétvégébe nem csak a közösségi fesztivál tréningjei, de előbújással kapcsolatos anyagok elkészítése is belefért, sőt az Állampolgári Részvétel Hetéhez is készítettünk videókat.
Ebben a pillanatban még alakul, hogy pontosan milyen programok lesznek majd Szegeden a Pride Hónap során, de bárhogy is dönt a csoport, a rendezvényszervezés alapjaival, felvonulásszervezéssel, önkéntestoborzással, a sajtóval való kapcsolattartással sokat foglalkoztunk a két nap során. Az előbújással kapcsolatos anyagainkat hamarosan induló kampányunkban láthatjátok majd.
A visszajelzések alapján a szegedi és kecskeméti önkéntesek számára a felvonulás szervezéséből tartott előadás volt a leghasznosabb, de a sajtókommunikáció és a rendezvényszervezés is hasznos volt számukra. Az előadások annyira interaktívra és hosszúra sikeredtek, hogy a forrásteremtés anyagát későbbre kellett halasztanunk, és online kell bepótolnunk, mert az időnkbe már nem is fért bele.
Néhány idézet a visszajelzésekből:
“Nagyon hasznosak voltak a megtörtént példák, táblázatok, űrlapok megmutatása.”
“Jól éreztem magam, köszönöm!”
“Interaktív, kiscsoportos, gyakorlati feladatok – ezek nagyon tetszettek”
Jó volt megismerni titeket és nagyon köszönjük a töretlen figyelmet és a valóban eseménydús hétvégét a szegedi és kecskeméti aktivistáknak! Sok sikert kívánunk a jövőbeni programokhoz, és reméljük, hamarosan újra találkozunk!



