Készül "A leszbikus jakobinusok lázadása"
Forrás: Labrisz Leszbikus Egyesület · Eredeti cikk a forrásoldalon
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a Labrisz most készülő közösségi kisjátékfilmjét, „A leszbikus jakobinusok lázadásá”-t. Az abszurd, történelmi kisjátékfilm a Somogyban élő jakobinus nőkről szól, akik a francia forradalom eszméi alapján szervezik életüket és közösségüket. A szabadság, egyenlőség, testvériség életérzésbe a császár — aki kísértetiesen hasonlít Trumpra — érkezése tenyerel bele. Az uralkodó önkényesen elvenné földjüket, megadóztatná őket, a másképpgondolkodókat pedig bebörtönöztetné. A somogyi jakobinusok ellenállnak, üzeneteik közt megfogalmazódik többek közt az egyesüléshez, a szabadon szeretéshez való jog is. Közösségi kisfilmünk történetét az egyesületünk tagjai és barátai játsszák, csak a filmes stábot alkották szakmabeliek. A közös alkotás öröme, a humor és az együttlét pozitív feltöltődést adott mindannyiunknak és abban bízunk, a nézőknek is adhatunk majd ebből az energiából. A művészet terápiája mindenkire jó hatással van. A felszabadultság és a jókedv érzésére, az önszerveződés tudatosságára és az ellenállásra kiemelten szükségünk van a mostani időkben, szerte a világon. A filmet leforgattuk, jelenleg az utómunkára készülünk. A mostani, politika által irányított hazai kulturális alapok nem támogatják az LMBTQ témákat, sem a kritikus független filmeket, ezért kérünk titeket, hogy támogassátok a film elkészülését! https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/a-leszbikus-jakobinusok-lazadasa-kozossegi-kisjatekfilm-3896 Az adományokat a film utómunkájára (annak egy részére) fordítjuk, a beleadott önerőn túl. Ilyen a vágás, a zeneszerzés, fényelés, hangkeverés, a mozikópia előállítása. A filmet hazai és külföldi közösségi rendezvényeken, moziban, fesztiválokon szeretnénk vetíteni, idővel pedig az egyesület youtube csatornájára (és honlapjára) kitenni. Minden támogatás számít, köszönjük előre is! További infók: https://www.youtube.com/watch?v=wB_WzaELlaA Köszönettel az alkotócsapat nevében, Takács Mária a Labrisz tagja, a film rendezője



