Leszbikus pár örökbefogadási ügye az Emberi Jogok Európia Bírósága előtt

Leszbikus pár örökbefogadási ügye az Emberi Jogok Európia Bírósága előtt

2012. 10. 11.

Forrás: Inter Alia Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon

Mégpedig ellentmondásos ügy.

1. hír: az Emberi Jogok Európia Bíróságának nagytanácsa október 3-án meghallgatást tartott az X és mások kontra Ausztria ügyben.

Az ügyben szereplők: két nő és egyikük fia, akik sok éve egy családot alkotnak. A nem biológiai szülő anya örökbe szeretné fogadni élettársa fiát, de (a heteroszexuális párokkal ellentétben) azonos nemű második szülő esetében az örökbefogadás azzal járna, hogy a biológiai szülő elveszíti szülői jogait.

A hét bíróból álló tanács már tartott egy meghallgatást 2011 decemberében, majd a nagytanácsra (17 bíró) bízta a döntést. A nagytanács a legmagasabb döntési fórum emberi jogi ügyekben. A pár jogi képviselője Dr. Helmut Graupner, a Rechtskomitee LAMBDA (RKL) elnöke.

2. A NELFA (Network of European LGBT Families Associations, az LMBT családokat képviselő szervezetek európai hálózata) sajtónyilatkozata: Strasbourg, 2012. október. 3.

/kivonat/

Európai LMBT családok gyűltek össze Strasbourgban, hogy felhívják a figyelmet az ügyre: a nem biológiai szülő általi örökbefogadásra azonos nemű párok esetében. A családok egy hatalmas szivárványzászlót tartva tüntettek a Bíróság épülete előtt, hogy felhívják a figyelmet a szivárványcsaládokban élő gyermekek és szülők emberi jogainak hiányosságára.

Ausztriában a nem házas heteroszexuális párok örökbefogadhatják egymás gyermekét, de a nem házas azonos nemű párok nem. A Bíróság korábban többször is úgy ítélt, hogy a nem házas párok között az államok nem tehetnek különbséget szexuális orientációjuk alapján.

A meghallgatás során az osztrák család ügyvédje, Helmut Graupner rámutatott, hogy a szivárványcsaládokban nevelt gyermekekről szóló tudományos kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a szülő szexuális orientációja nincs negatív hatással a gyermekre. Más tényezők, mint például a válás, viszont igen. Helmut Graupner a bíróknak adott válaszában hangsúlyozta, hogy nem csak erről az egy örökbefogadási ügyről van szó, hanem arról, hogy minden gyermeknek meg kellene-e vizsgálni a helyzetét egy örökbefogadási kérelem esetén. Ezt ebben az esetben az álam megtagadta, a gyermek szüleinek neme és szexuális orientációja miatt.

3. Kurt Krickler, a Homosexuelle Initiative (HOSI) Wien titkárának véleménye:

Megkérdőjelezhető eset

Nem vitás, hogy Ausztria hátrányosan megkülönbözteti az azonos nemű szülőket az örökbefogadás illetve a partner gyermeke örökbefogadása terén, és hogy a vonatkozó törvényeket meg kell változtatni, de a szóban forgó ügy sajnos nem a legjobb teszt-eset ennek elérésére. Nem elhanyagolható tény ugyanis, hogy a gyermeknek van egy biológiai apja, aki nem hajlandó beleegyezését adni ahhoz, hogy gyermekét a biológiai anya új partnere örökbefogadja. Ez azt jelenti, hogy az osztrák hivatalok akkor sem indítottak volna vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a gyermek legjobb érdeke az örökbefogadás volna-e, ha a biológiai anya új partnere férfi volna. Vagyis egy ilyen kérés szintén negatív eredménnyel zárult volna. Képzeljük el, mi lenne, ha egy biológiai szülőnek indokolnia kellene, hogy miért akar a gyermeke biológiai szülője maradni, és miért nem akarja beleegyezni, hogy valaki más örökbe fogadja a gyermekét, és így az ő jogi kapcsolata megszűnjön a gyermekével! Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy hivatal elrendeli valakinek az örökbefogadását az egyik biológiai szülő tiltakozása ellenére! Az efféle állami beavatkozást nehéz volna indokolni. Megjegyzem: nem a gondviselői jogokról van szó! Ebben az esetben az anya az egyedüli gondviselő, de ez nem azt jelenti, hogy a biológiai apának kötelező volna lemondani minden jogáról. Bárkinek a saját országában elképzelhető volna, hogy a gyermeket a biológiai anya új partnere (akár vele azonos, akár különböző nemű) örökbefogadhatja a másik biológiai szülő akarata ellenére és beleegyezése nélkül?

A fenti körülményeket és ezek implikációit figyelembe véve valószínűtlennek tűnik, hogy a Bíróság Ausztria ellen dönt. És ha a Bíróság azt mondaná, hogy az osztrák örökbefogadási törvény sérti az Ember Jogok Európai Egyezményét, az még semmit nem változtatna ennek a leszbikus párnak a helyzetén, mert még ha a hivataloknak kötelességük volna is vizsgálni a család helyzetét, akkor sem rendelnék el az örökbefogadást a biológiai szülő akarata ellenére (ahogyan egy hasonló heteroszexuális esetben sem) – mert ha ezt tennék, ez volna az igazi botrány és emberi jogi jogsértés.

Kurt Krickler
Generalsekretär
Homosexuelle Initiative (HOSI) Wien

*****

Konklúzió: nincs. Vagyis annyi, hogy ha az örökbefogadni akaró új partner férfi lenne, akkor hiába nem egyezne bele a biológiai apa az örökbefogadásba, a bíróság pótolhatná a beleegyező nyilatkozatot, ha azt állapítaná meg, hogy a gyermek érdeke az, hogy mindkét őt ténylegesen nevelő szülőhöz jogi viszony fűzze. Így viszont, hogy az új partner azonos nemű a biológiai anyával, ennek mérlegelésére nincs jogi lehetőség, ő semmiképpen sem fogadhatja örökbe a gyermeket.

Kurt Kricklernek abban igaza van, hogy sokkal, se sokkal jobb lett volna egy olyan családdal folyamodni annak megállapításáért, hogy az azonos nemű második szülő kizárása az örökbefogadásból sérti a családtagok emberi jogait, ahol nincs biológiai apa, ismeretlen donor van. De hát lehetséges, hogy nem könnyű olyan embereket találni, akik felvállalják, hogy elmennek a strasbourgi emberi jogi bíróságig. És abban nincs igaza, hogy az új partner örökbefogadási kérelme teljesíthetetlen volna akkor is, ha férfi lenne, és nem a biológiai anyával azonos nemű.