MI A PRIDE?

2025. 08. 07.

Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon

A Pride megemlékezés.

Szerte a világon hagyomány a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer közösségekben felvonulással emlékezni 1969. június 28-ára. Ezen a napon New York-ban a Stonewall Inn nevű melegbár transz és meleg vendégei megelégelték az évek óta folyó rendőri razziákat és zaklatást. Amikor a bár kiürítése után a rendőrök rabszállítóval el akarták vinni a vendégeket és a személyzetet, fellázadtak. Önmagunkért való kiállásunk jelentette az LMBTQ felszabadítási mozgalom és a jogegyenlőségért folytatott küzdelem kezdetét.

Magyarországon az LMBTQ-emberek továbbra sem rendelkeznek a heteroszexuális, cisznemű polgártársaikkal azonos jogokkal.

Az azonos nemű párok továbbra is ki vannak zárva a házasság intézményéből. Bár 2009 óta elérhető számukra a bejegyzett élettársi kapcsolat, ez kevesebb jogot biztosít, mint a házasság. Nem biztosítja például az örökbefogadás jogát, és nem nyújt teljes körű családjogi védelmet. Így az azonos nemű párok gyakorlatilag nem alapíthatnak jogilag elismert családot, nem nevelhetnek közösen gyermeket szülőként.

A 2013-as alaptörvény-módosítás a család fogalmát a házasságra és a szülő-gyermek viszonyra korlátozta, ezzel szimbolikusan és jogilag is kizárta az azonos nemű párokat és a szivárványcsaládokat a család fogalmából.

Az interszex és transznemű emberek jogi elismerése 2020-ban gyakorlatilag megszűnt.

Az Országgyűlés 2020 májusában elfogadta a 33. paragrafust, amely kimondja, hogy „a születési nem nem változtatható meg.” Ezzel az interszex és transznemű emberek jogilag elvesztették a lehetőséget, hogy hivatalosan elismertessék nemüket és nevüket. Ez a jogfosztás fokozott kitettséget jelent számukra: okmányaik nem tükrözik önazonosságukat, ami mindennapi megaláztatáshoz, diszkriminációhoz, sőt zaklatáshoz vezet. Ez súlyosan sérti emberi méltóságukat és az önrendelkezésükhöz való jogot.

Az LMBTQ-emberek ellen intézményesített kormányzati propaganda és törvényi korlátozások is megjelentek.

2021-ben fogadták el a propagandatörvényt, amely megtiltja, hogy 18 éven aluliak számára LMBTQ-tartalmakat jelenítsenek meg a médiában, az iskolai oktatásban vagy a reklámokban. Ez a törvény gyakorlatilag megbélyegzi az LMBTQ-embereket, tabusítja a létezésüket, és ellehetetleníti, hogy a fiatalok hiteles, támogató információhoz jussanak identitásukról. Ez nem védi, hanem veszélyezteti a fiatalokat.

A 2025‑ös Alaptörvény‑módosítás beemelte, hogy „az ember vagy férfi, vagy nő”, ezzel kizárólag két biológiai nemet tekint jogilag elismerhetőnek — a tudomány szerint viszont közel 0,8–2,5 %‑nyi interszex ember része az emberi populációnak, akik ebbe a rendszerszerűen elutasító kategóriába nem illeszkednek. Ez a jogi keret nemcsak láthatatlanná teszi az interszex embereket, de kiszolgáltatja őket az orvosi és társadalmi kényszeralkalmazásoknak is, például a nem kívánt sebészeti beavatkozásoknak vagy jogi ellehetetlenítésnek.

2025-ben a gyülekezési törvény módosításával korlátozták az LMBTQ-közösséghez köthető nyilvános rendezvények – köztük a Pride felvonulások – megtartását, a propagandatörvényre hivatkozva. Az önkényesen értelmezhető szabályozás lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy előzetesen betiltsa vagy feloszlassa a békés demonstrációkat. Ez a lépés súlyosan sérti a szólás- és gyülekezési szabadságot, és a közösség nyilvános láthatóságának felszámolását célozza. 

Az LMBTQ-emberek mindennapi életét jogbizonytalanság, társadalmi kirekesztettség és diszkrimináció jellemzi,  miközben joguk lenne a méltósághoz, az önrendelkezéshez, a családhoz és az egyenlő bánásmódhoz.

Az LMBTQ-emberek a magyar társadalom részei, de láthatatlanok. Az emberek többsége fél az ismeretlentől. Amíg a magyar lakosság legfeljebb 20-25%-a ismer csak leszbikus, meleg vagy biszexuális embereket, ennél sokkal kevesebb transznemű embereket, addig a többség félni fog tőlünk. Szüleink gyakran amiatt aggódnak, milyen lesz az életünk, boldogok leszünk-e, biztonságban tudhatnak-e minket, mert a világ nagy része másféle, mint mi vagyunk. A többségi társadalom nagy része szeretne valós ismereteket szerezni LMBTQ-emberekről. Mindenhol ott vagyunk, pékek, rendőrök, villanyóra-leolvasók, közmunkások, tanárok, kutatók, tűzoltók, országgyűlési képviselők, házmesterek vagyunk. Ha megismersz minket, rájössz, hogy nincs rajtunk semmi különös.

Amikor a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kijelenti, hogy „a családhoz kell egy nő és egy férfi”, mi azt mondjuk, hogy a családhoz szeretet, kölcsönös tisztelet, értő figyelem és támogatás kell. A család szentségét nem LMBTQ-emberektől kell védeni, hanem a szeretetlenségtől, a tudatlanságtól, a vak gyűlölettől, a riasztó méreteket öltő alkoholizmustól és a családon belüli erőszaktól kell megvédeni.

LMBTQ-emberek ezreit tagadja ki a családja, kamaszokat tesznek az utcára saját szülei olyasmiért, amiről nem tehetnek, mert eltér a nemi identitásuk vagy a szexuális irányultságuk attól, amit elvárnak tőlük. Az LMBTQ-emberek, saját családjaik által elutasítva, gyakran együtt alkotnak családokat. Család egy azonos nemű pár, gyerekkel vagy anélkül, család egy poliamori kapcsolat, család egy transz nő és ex-neje, család egy baráti pár közösen nevelt gyerekkel, család egy queer kommuna, család egy melegbár személyzete.

Az LMBTQ-emberek önzetlen, kölcsönös szereteten alapuló családokat hoznak létre és tartanak fenn az idők kezdete óta.

Ez a Novák Katalin által korábban „maroknyi kisebbségnek” nevezett közösség világszerte óvatos becslések szerint is az emberek legalább 5–7%-át teszi ki. Ha a konzervatívabb 5%-kal számolunk, a 2025-re 9,6 millió főre csökkent magyar népességből is kb. 480 000 LMBTQ-ember él hazánkban. Ha ehhez hozzászámoljuk a szüleiket (~960 000 fő), és az átlagosan 1,35-ös termékenységi ráta mellett a testvéreiket is (~255 000 fő), akkor hozzávetőleg 1,7 millió ember közvetlenül érintett az LMBTQ-emberek társadalmi és jogi helyzetében. Ez nem maroknyi kisebbség – ez egy országnyi felelősség.

2025-ben a kormány tiltási szándéka ellenére, soha nem látott tömeg vett részt a Budapest Pride-on. Becsléseink szerint 300 000–400 000 ember vonult velünk együtt az utcára, hogy kiálljon a magyar LMBTQ-emberek gyülekezési szabadsága és emberi méltósága mellett. Ez nemcsak ünnep volt, hanem világos üzenet: nem lehet láthatatlanná tenni minket.

Sokan vagyunk, együtt erősek vagyunk.

Azok az LMBTQ-emberek, akik ma Magyarországon a jogi egyenlőtlenségek, a társadalmi előítéletek, a kormányzati gyűlöletpropaganda, hétköznapi és rendszerszintű hátrányos megkülönböztetések ellenére nyíltan vállalják önmagukat, büszkék lehetnek bátorságukra. Azok az LMBTQ-emberek, akik még soha senkinek nem bújtak elő, de tervezik, büszkék lehetnek az elhatározásukra. Heteroszexuálisnak, ciszneműnek lenni és ezt felvállalni nem valami nehéz dolog, arra büszkének lenni felesleges volna.

Büszkék vagyunk magunkra és a barátainkra, szüleinkre, akik kiállnak mellettünk.

A Pride-on zenével, tánccal ünnepeljük a közösségeink sokszínűségét, a szeretetet, amelynek egyetlen törvény sem szabhat gátat, ünnepeljük azokat, akik előttünk jártak, és ünnepeljük azokat, akik majd elérik azt a jogegyenlőséget és társadalmi elfogadást, ami már most, nekünk is jár.

A Pride-on ünnepeljük, hogy elfogadó, számunkra kedves emberek tömegében teljesen önmagunk lehetünk. Ünnepeljük azt, hogy kicsiben megcsináljuk azt, amilyennek az egész világnak lennie kellene. Boldognak, elfogadónak és szeretetteljesnek.