Nagyon fogy az Európa Tanács türelme: határozottan felhívta Magyarországot, hogy biztosítsa a transzneműek számára nem- és névváltoztatást
Forrás: Háttér Társaság · Eredeti cikk a forrásoldalon
Ideiglenes határozatban sürgeti az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a magyar államot, hogy haladéktalanul fogadjon el egy gyors, átlátható és hozzáférhető eljárást a nem jogi elismerésére, és ezzel sok év után hajtsa végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítéleteit.
Ismét eltelt egy év, így megint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteinek végrehajtását ellenőrző Miniszteri Bizottság napirendjén voltak a nem jogi elismerésével kapcsolatos Magyarországot elmarasztaló döntések. A Rana kontra Magyarország ügyben a kérelmezőt a magyar hatóságok elismerték ugyan menekültként mivel hazájában a nemi identitása miatt üldöztetéstől kellett tartania, ugyanakkor a nem- és névváltoztatásra vonatkozó kérelmét elutasították. Az EJEB több, mint hat éve, 2020 júliusában mondta ki, hogy Magyarország megsértette a Háttér Társaság ügyfelének magánélethez való jogát, amikor nem biztosította számára az akkor még létező nem jogi elismeréséhez hozzáférést. Az R.K. és E.G. és Mások kontra Magyarország ügyekben szintén az Emberi jogok európai egyezménye 8. cikkének sérelmét állapította meg a Bíróság 2023-ban, illetve 2024-ben: bár a kérelmek benyújtásakor a panaszosoknak a hatályos jogszabályok alapján lehetősége lett volna a nemük és ahhoz kapcsolódóan a nevük megváltoztatására, a kérelmek elbírálását a magyar hatóságok jogalap nélkül felfüggesztették. Végül 2020. május 29-től a 33. § bevezette a születési nem kötelező nyilvántartását, ez az adat pedig nem megváltoztatható, így a jogszabályváltozás előtt benyújtott kérelmek ellenére a panaszosok elestek a nem jogi elismerésének lehetőségétől.
A szeptember közepén tartott ülésén a Miniszteri Bizottság minden eddiginél határozottabb elvárást megfogalmazó ún. ideiglenes határozatot (interim resolution) fogadott el. A testület emlékeztet arra, hogy valamennyi érintett ügyben az egyezménysértés forrása a nem jogi elismerésére irányuló gyors, átlátható és hozzáférhető eljárás hiánya, és „mélységesen sajnálatosnak” tartja, hogy nemcsak a 33. §-sal módosított anyakönyvi törvény, de a nem jogi elismerésének tilalmát alkotmányos szinten rögzítő 2025-ös Alaptörvény-módosítás továbbra is hatályban van. A Miniszteri Bizottság „legmélyebb aggodalmát” fejezte ki amiatt, hogy a magyar hatóságok továbbra sem tesznek semmilyen intézkedést az érintett ügyekben feltárt jogsértések orvosolására, és határozottan felszólítja a hatóságokat, hogy további késedelem nélkül fogadjanak el egy gyors, átlátható és könnyen hozzáférhető eljárást, amely lehetővé teszi a transznemű személyek számára – legyenek akár jogszerűen letelepedett, nem magyar állampolgárok, akár magyar állampolgárok –, hogy a hivatalos okmányaikban megváltoztassák a nemüket és a nevüket.
„Az ideiglenes határozat elfogadása egyértelműen jelzi, hogy a Miniszteri Bizottság fokozottabb nyomást helyez a magyar hatóságokra, csupán néhány magyar ügyben hozott eddig hasonló döntést. Az ítéletek végrehajtása és a nem- és névváltoztatásra irányuló eljárás kereteinek elfogadása nem tűr halasztást, ahogy azt a nemrégiben indított kampányunkban megszólaló érintettek is bemutatják, a nem jogi elismerésének hiánya súlyosan érinti a transz embereket a mindennapokban.” – kommentálta a határozatot Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője.



