Töröljék el a 33. §-t!
Forrás: Háttér Társaság · Eredeti cikk a forrásoldalon
Kampányolj velünk! Küldd be a történeted!
2020. május 29-én lépett hatályba a 2020. évi XXX. törvény, amelynek 33. §-a ellehetetlenítette a nem jogi elismerését, vagyis hogy egy transznemű ember kérhesse, hogy irataiban a nemi identitásának megfelelő nem és név szerepeljen.
Ez a szabály kirekesztő, az emberi méltóságot alapjaiban tiporja el, magyar állampolgárok ezreinek keseríti meg az életét, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2023-as döntése szerint sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Felszólítjuk az új Országgyűlést, hogy mihamarabb vonja vissza a Semjén Zsolt által benyújtott salátatörvény 33. §-ával módosított rendelkezéseket és biztosítson egy átlátható, elérhető és gyors eljárást a nem jogi elismerésére!
A döntéshozók eléréséhez kampányt indítunk. Tudjuk, hogy a transznemű közösség egy aránylag kis létszámú csoport, akiknek élete nem mindig látszik az Országház épületéből. Ezért azt kérjük, hogy a 33. § transznemű áldozataként oszd meg a nyilvánossággal történetedet! Írd le vagy később meséld el nekünk egy általunk felvett videóban, miért fontos a mindennapokban, hogy hivatalos irataidban is a valódi, identitásod szerinti nemed és neved szerepeljen! Küldd el nekünk, milyen kellemetlen, sértő, akár megalázó helyzetekkel szembesülsz nap mint nap, hogy milyen konkrét problémákat okoz a törvény a te életedben! Mi 33 történetet fogunk publikálni, amely egyértelművé teszi a széles társadalom számára is, hogy a 33. §-t el kell törölni. Mutassuk meg együtt közösségünk valóságát!
Az írásos vagy videós történeteket névvel vagy név nélkül a lent linkelt űrlapra várjuk 2026. július 31-ig. A beküldéssel beleegyezel, hogy történeted a nyilvánosság elé kerüljön, de lehetőséged van anonim is megosztani azt.
Elég volt. Nem várhatunk tovább. Segíts, hogy együtt hangosabbak legyünk!
Küldd be a történeted: https://forms.gle/dgvM88FKSVRogcFR8



