Újra Budapest Pride Szolidaritási Alap
Forrás: Szivárvány Misszió Alapítvány · Eredeti cikk a forrásoldalon
November 27-én az Adakozó Kedd alkalmából ismét elindítjuk a Budapest Pride Szolidaritási Alapot. A kezdeményezés célja, hogy kifejezetten a fővároson kívül működő LMBTQ szervezeteknek segítsünk forrást teremteni.
A fő cél, hogy ne csak Budapesten legyen lehetőség átélni a Pride hangulatot, s hogy az erre nyitott szervezetek helyben valósítsanak meg saját eseményeket: beszélgetéseket, kiállításokat, filmvetítéseket, színházi előadásokat, és akár felvonulást is.
A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén 600.000 forint összegyűjtésére vállalkozunk, hogy ezzel tudjuk segíteni a szervezetek munkáját. Az adjukössze felületén november 27 és december 17 között fogjuk fogadni adományaitokat. A befolyó adományokat A Budapest Pride Szolidaritási Alap pályázati úton fogja az arra jelentkező LMBTQ szervezetek számára továbbítani. A pályázati anyagokat és a támogatott szervezetek projektjeit közzétesszük felületeinken. Célunk, hogy ezzel a kezdeményezéssel kézzelfogható segítséget nyújtsunk azoknak, akik Budapesten kívüli városukban szeretnék megerősíteni az LMBTQ mozgalmat. Ha a gyűjtés sikeres lesz, jövőre is megismételjük, hogy ezzel hagyományt teremtsünk és megerősítsük az LMBTQ szervezetek közötti összefogást.
Beszámoló tavalyról: https://budapestpride.hu/hirek/videki-programok-a-pride-honap-alatt



