november 29, 2013

Kapcsolódó hírek

Civil AIDS Fórum – sajtóközlemény, 2013. november 29.

Magyarországon 2013 első negyedévéig összesen 2.402 HIV-fertőzést diagnosztizáltak. Az elmúlt 5 évben megduplázódott a diagnosztizált új HIV-fertőzöttek száma: míg 2007-ben 117 esetet találtak, addig 2012-ben már 219 az új fertőzöttet szűrtek ki. Az AIDS-ben megbetegedések száma 2013. október végéig elérte a 42-t, az előző évek középátlaga 20 eset volt.

tovább »

Konferencia a családon belüli erőszak áldozatainak hatékony ellátásáról

A NANE és a PATENT áldozatsegítő egyesületek 2013. november 28-án a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen kampány keretében, az Európa Ifjúsági Központban tartották a szokásos éves szakmai konferenciájukat. Mint a rendezvényt megnyitó Tóth Györgyi elmondta, az esemény „multiszektorális”, hiszen az állami és civil szektorból, illetve a vállalati szférából egyaránt érkeztek résztvevők (jelezve, hogy a családon belüli erőszakot egyetlen szektor sem tudja egyedül kezelni).

tovább »