Szivárvány Misszió Alapítvány

Kapcsolódó hírek

MÁR E-BOOKBAN IS KAPHATÓ AZ ANYAFÖLD ÍZE A SZÁMBAN

Rengetegen keresitek és szeretitek, ezért most e-book formátumban is elérhetővé tettük az idén tavasszal megjelent Anyaföld íze a számban című novelláskötetünket.

Legnagyobb örömünkre továbbra is óriási az érdeklődés a kötet iránt országhatárokon belül és kívül egyaránt. A nyomtatott könyvnek szinte már az összes példánya elfogyott. Megértettük a lelkesedésetek ránk rótt feladatát: ezért a legédesebb kötelességünknek eleget téve, most a még könnyebben és többek számára elérhető változat felé vettük az irányt.

Milyen előnyökkel jár az e-book?

tovább »

KÖSZÖNET A MINDEN EDDIGINÉL NAGYOBB FELVONULÁSÉRT!

Nem hagytuk magunkat, és Pride lett. Minden eddiginél nagyobb, minden eddiginél erősebb. Legalább 350.000-400.000 ember vett rész június 28-án a 30. Budapest Pride Felvonuláson, a Budapest Büszkeség menetén. Megpróbáltak minket betiltani és elhallgattatni, de mi minimum tízszer annyian voltunk, mint tavaly. Mindez azonban nem sikerülhetett volna nélkületek, a szövetségeseink és az önkénteseink nélkül.

tovább »

TÖRTÉNELMET ÍRT A BUDAPEST PRIDE

Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire.

A kormány időt, pénzt, energiát nem kímélve próbálta ellehetetleníteni, betiltani a szabadság menetét, a Budapest Pride Felvonulást. Nem sikerült. Épp ellenkezőleg. Jogkorlátozó törvényekkel, megfélelmítéssel, megfigyelő rendszerekkel, gyűlöletkeltéssel, a szélsőjobboldal nyílt támogatásával sem tudtak meghátrálásra kényszeríteni minket, a szabadságot szerető embereket.

tovább »

CSOPORTOK A 30. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁSON!

A legnehezebb időkben is sokan állnak a Budapest Pride mellett! A 30. Budapest Pride Felvonulást a Fővárossal közösen szervezzük, és a szövetséges civil szervezetek, egyesületek, informális csoportok, pártok is kitartottak mellettünk. 

tovább »

EVERYTHING YOU NEED TO KNOW ABOUT THE 30TH BUDAPEST PRIDE MARCH

Despite the government’s efforts to stop us, we organized the 30th Budapest Pride Community Festival, held our International Human Rights Conference, and published our fantastic anthology featuring 11 short stories written by amazing authors.

And now, it’s time for the grand finale — the 30th Budapest Pride March, which we are organizing in collaboration with the City of Freedom, Budapest! Are you ready? We’ve gathered all the info you’ll need right here.

Table of Contents for Quick Navigation:

General Information

tovább »

CIVIL FALU A 30. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁSON IS!

Együtt építjük a demokratikus társadalmat, vérrel és verítékkel. Ingoványos talajra, küzdve az elemekkel, az építőanyagok hiányával, az oszlopokat folyton lerontó erőkkel. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mindent megtesz, hogy eltiporja a kritikus csoportokat, a hatalmukat veszélyeztető, demokratikus közösségeket. A hazugságra, manipulációra, megfélemlítésre építő, zsarnoki kormányzás apátiába, passzivitásba szeretné taszítani az embereket, alattvalóvá nyomorítva őket.

tovább »

A 30. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁS HÁZIRENDJE

A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával, eszmeiségével és manifesztójával, valamint minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik.

Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek.

tovább »