Hírek

Ma van az emberi jogok világnapja

Az emberi jogok világnapját minden év december 10-én ünneplik, mely egyben megemlékezés az ENSZ emberi jogok egyetemes nyilatkozatára. A nyilatkozat 30 olyan elidegeníthetetlen és sérthetetlen emberi jogot foglal magába, melyet minden aláírt országnak saját törvénykezése során tiszteletben kell tartania, azoknak más törvények, törvénymódosítások és jogszabályok nem mondhatnak ellent.

Projekt asszisztenst keresünk

A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet projekt asszisztens feladatkör betöltésére.

Feladatkör:

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum facebook

Kizárták a 18 éven alattiakat a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról, mert LMBTQI emberek is szerepelnek a képeken. A Nemzeti Múzeum lépése megfosztja a 18 év alattiakat attól, hogy megismerjék az LMBTQI embereket érő hátrányokat, és lássák, miképpen képes egy közösség összefogva szembemenni a társadalmi kirekesztéssel. 

"Itt vagyunk!" sátor Debrecenben, 2015. szeptember

2023. július 1. és 2024. december 31. között, a Szimpozion Egyesülettel együttműködésben Itt vagyunk és itt leszünk! címmel valósítunk meg közös projektet. Ennek keretében Szövetségünk kommunikációs kampányt folytat és kitelepüléseket szervez országszerte.

Kommunikációs koordinátort keresünk

A Magyar LMBT Szövetség pályázatot hirdet kommunikációs koordinátor feladatkör betöltésére.

Feladatkör:

A szövetség honlapjának és közösségi média oldalainak kezelése, naprakészen tartása, a folyamatos kommunikáció és új hírek rendszeres megjelentetésének biztosítása; hírlevél összeállítása és szerkesztése; kreatív anyagok elkészítése; kapcsolattartás a sajtóval; közreműködés adománygyűjtési kampányok lebonyolításában, kapcsolattartás az adományozókkal; nyilvános események szervezése; projektek kommunikációs feladatainak ellátása.

Találkozzunk ismét a Szigeten!