Tagszervezeteink hírei

Hiába próbálta megakadályozni a kormány minden erejével, megszerveztük a 30. Budapest Pride Közösségi Fesztivált, a Nemzetközi Emberi Jogi Konferenciánkat, és kiadtuk az Anyaföld íze a számban című fantasztikus antológiánkat is, 11 csodás szerző novellájával.

A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával, eszmeiségével és manifesztójával, valamint minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik.

Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek.

Neked ki a kedvenc előadód? És mi a kedvenc számod tőle? Tuti, hogy az egyik teherautóból dübörögni fognak a taktusai a 30. Budapest Pride-on.

Innentől már csak pár dologra kell figyelned – a szervezők kéréseire, a házirendre, és a rendszeres hidratálásra. Azt viszont ne feledd, hogy a kedvenc  üvegkulacsodat otthon kell hagynod, mert mindannyiunk biztonsága érdekében csak műanyag, vagy fémpalackot engedünk be a felvonulásra. 

A Budapest Pride Felvonulás nem csak úgy „megtörténik”: minden lépés mögött ott lapul a közös akarat, a háttérmunka és rengeteg, önzetlen segítség és tenni akarás. Ez az esemény évről évre adományokból valósul meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a szervezés függetlenül és fenntarthatóan működjön: a közösség erejéből, nem piaci vagy politikai érdekből.

A 30. Budapest Pride Fesztivál alkalmából, mi, alulírott nagykövetségek és kulturális intézetek, újfent megerősítjük támogatásunkat a Magyarországon és a világ többi részén élő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális és queer (LMBTIQ+) emberek iránt. Kiállunk minden ember egyenlő bánásmódhoz és megkülönböztetés mentességhez való joga, a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadsága, valamint a szóbeli és fizikai erőszakkal szembeni védelme mellett, ahogyan azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata rögzíti.

 2025.06.21. 15.30-tól SzÉF műhelyfoglalkozás a Családi Napon: "Vajon mit éreznek a gyerekeink a pedofilozó, Pride betiltó hatalom nyomása alatt?"
Gyertek el, hívjátok el szüleiteket és nagyszüleiteket is a beszélgetésre! ;-)

A Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon – derült ki a bíróság mai döntéséből, amit azután hozott, hogy a négy jogvédő szervezet a rendőrség legutóbbi szivárványos felvonulásukat megtiltó határozatát megtámadta.

Az Európai Bizottság képviselője is érkezik a Budapest Pride Felvonulásra és az azt megelőző emberi jogi konferenciára

Idén rekordszámú nemzetközi vendég részvételével zajlik az LMBTQ-közösség jogegyenlőségéért rendezett 30. Budapest Pride és az azt megelőző Nemzetközi Emberi Jogi Konferencia.

A Budapest Pride-ra több mint 30 országból érkeznek egyenlőségért kiálló politikai és civil szereplők, hogy együtt szólaljanak fel az emberi jogok és a demokratikus értékek mellett: a szabadságot nem lehet betiltani, így a Pride-ot sem lehet betiltani.

Módosult a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet, amely egyértelművé teszi: a születési név megváltozása esetén az új névre szóló oklevelet kell kibocsátania a felsőoktatási intézményeknek. Ez nagy segítség azon transz emberek számára, akik nemüket és nevüket hivatalos irataikban még a 33. § előtt megváltoztatták. 

Budapest Büszkeség fővárosi önkormányzati rendezvény